Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TRILLIÓ DOLLÁROS CSALÁS A FED és MÁSOK RÉSZVÉTELÉVEL

2011.12.24

2.rész-TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása

 

Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)

Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina...

/A háttéranyag, amin a nyomozást elindítottam Wilcock oldalán PDF formátumban megtalálható /


A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései:
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."
 
" [UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete. 
Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem !  
Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem.
Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a ""The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.)
Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza. 
Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot.
Dec.17. UPDATE Szombat  5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró.
Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."]

Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!
AZ ÜGY általában ezen a néven található most: 
"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"

Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé.... 

De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. Itt egy áttekintés erről.
Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.

Ahogy az előző részben már szerepelt

"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

 A 111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)

A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá -
köztük a
FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet, 2 japán kormány államkötvényt, melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár,
és egy
amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár.


A megbízást egy magát "Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. 
A Dragon Family tartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világért. Állandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan.

Fennállása során a múlt században a Dragon Family hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről.

Kennan azt mondja, hogy a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár
(1 Trillion $)
. Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon ki bizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében.


Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.

Az egész összeesküvés 2 japán állampolgár 
(Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi Watanabe) illegális őrizetbevételével és a 134,5 milliárd $ értékű papírok lefoglalásával kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt.
(Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)

A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak. Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét  PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz.
A perirat szerint 
1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok (Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban...

Továbbá az irat szerint Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal.
Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban.

Ezt követően kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek) munkatársa, aki "képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.
Az irat nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel.

Keenan elmondásában ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on és elrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic(szabadkőműves)  Lodge kincstárnoka !
Keenan elmondta, hogy e
nnek eredményeként,bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket.

Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja. 

Keenan állításában az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását. Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva.

A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben:
az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon (balra), volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi (középen),
Giancarlo Bruno (jobbra), aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője,
Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini (alul),
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.
  


Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt. 


Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y


És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne.
Minél jobban kutatom, amiket 
Fulford és Wilcock dokumentumként megkaptak, 
annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

A David Wilcock interjú teljes magyar szövege, 

a "TRILLION-DOLLAR ÜGY" további részletei 

és Benjamin Fulford elképesztő összefüggései
erről az évszázados összeesküvésről következnek a folytatásban.

2011. december 18., vasárnap

Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?

 
KAPASZKODJ MEG, MERT A VÉGÉRE ÉRVE MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !

Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét hatalom.

Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és a csoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg.
Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre!
Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! 
(Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio)


Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...)

Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne:
"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos kulcsembereivel konspirálva 1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta. Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5 milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,
mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $


Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenek. A kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. 

"Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték."


Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban...


Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya
, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. 
Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.

 Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal  bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz.
/Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is, amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája /



Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk:

DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD


Miért pont ők? Mivel az ügy David Wilcock kutató és Benjamin Fulford oldalán jelent meg először.
Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön.
(Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.)

Kezdjük Benjamin Fulforddal!  

Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.).
Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el ultimátumukat (valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást.
(D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.)


A lényeg, hogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati  működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot.

Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki.
2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen.
Blogján többször is ír a Cabal-ról és ezekről az erőkről.
A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek)

Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki.
Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk.

Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja

David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról.

Részletesen is olvashatsz Róla a kifejezetten vele foglalkozó oldalunkon.



Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt, zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot.

KAPASZKODJ MEG, MERT MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !

 
A teljes anyag a hatalmas pénzről és egy titkos szövetségi perről, ami esetleg romba döntheti az Illuminati pénzügyi zsarnokságát a bolygón HOLNAP következik !


"Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netre, felhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet.
Így kezdődött a beszélgetés.".

6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:

"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat !
A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó",
az EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.

Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit".

Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot.
Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE.
Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva.
A birtokomban van ez a dokumentum.
Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !

A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...

Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra
Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...
Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."


"Nos ezek az emberek....Itt a történet:  Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.
Ez az egyik legnagyobb titok!
Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből.
Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "


- De miért támadt ez a rendszer Önökre? 
"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)
Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.
2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az 
Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "

AKKOR FOLYTATÁSA A TÖRTÉNETNEK HOLNAP


Ne lopd el a cikket, inkább osszd meg! Köszönöm!