Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A NAG HAMMADI KÖNYVEK

2012.01.03
 

A Nag Hammadi Könyvtár gyűjteményéről

 

A Nag Hammadiban (Nagy Harmat? – Aranyi) talált gyűjtemény 13 ősi kódexből áll és több mint 50 szöveget tartalmaz. Felső Egyiptomban fedezték fel 1945-ben. E rendkívül fontos felfedezés számos jelentős gnosztikus szöveget hozott napvilágra – olyan szövegeket, melyekről azt hitték teljes egészében megsemmisültek a korai kereszténység magát „ortodoxnak” nevező ágával szembeni harc során – szövegek, mint például a Tamás Evangéliuma, Fülöp Evangéliuma, vagy az Igazság Evangéliuma.

 

A felfedezés és a Nag Hammadi könyvtári szövegek lefordítása az 1970-es években vált teljessé, hatalmas lendítőerőt adva a korai kereszténység és a gnoszticizmus természete újraértékelésének munkájához. A témában nem kellően tájékozott olvasók minderről részletesen olvashatnak az alábbiakban, egyúttal kivonatot is találhatnak Elaine Pagels kitűnő munkájából, melyet a Nag Hammadi leletekről írt, a Gnosztikus Evangéliumokról.

A Nag Hammadiban felfedezett szövegek jelenleg a Gnosztikus Társaság Könyvtárában találhatók, ábécé sorrendben katalogizálva, az egyes kódexeken belül pedig az egyes szövegek eredeti sorrendben. A következő oldalon e katalogizálási mód megtekinthető: http://www.gnosis.org/naghamm/nhlcodex.html A társaság honlapján lehetőség nyílik téma-szerinti keresésre – kulcsszavak alapján - a gyűjtemény teljes szöveganyagában: http://www.gnosis.org/naghamm/nhsearch.html Tamás evangéliumáról további, részletes ismeretekkel is szolgálnak: http://www.gnosis.org/naghamm/nhl_thomas.htm

Számos, a Nag Hammadi Könyvtár anyagát képező szövegnek több angol fordítása is létezik; ahol több fordítás is rendelkezésre áll, jeleztük a fordítók nevét az adott szöveg vonatkozásában zárójelben (a Nag Hammadi Könyvtár honlapján). A csillaggal „*” jelzett szövegekből több is rendelkezésre áll a Nag Hammadi Könyvtár kódexei között; általában ezeket együttesen vették figyelembe a fordítók, hogy egyfajta alapszöveghez jussanak. 1997-ben valamennyi szöveget nagy gondossággal újraszerkesztették Michael Grondin (mgrondin@tir.com) vezetésével, aki sok-sok órát töltött megfeszített munkával valamennyiünk ismeretének gyarapítására.

További fontos, elsődleges Gnosztikus szövegek megismerése vált elérhetővé a Nag Hammadi Könyvtár felfedezésével, ezek szintén megtalálhatók itt, a Gnosztikus iratok szekciójában (http://www.gnosis.org/library/gs.htm) a Gnosztikus Társaság Könyvtárában (http://www.gnosis.org/library.html).  

 

Mi a Gnoszticizmus?

A „gnózis” és a „gnosztikus” kifejezések a mai napig a misztikus fogalmak közé tartoznak, habár az utóbbi két évtizedben mind több és több értelmező szótárban bukkantak fel. A szó, „gnózis” görög eredetű, azt jelenti „tudás”, vagy a „tudás művelése”. Első hallásra könnyen összekeverhető a hasonló gyökerekkel rendelkező, ám éppenséggel ellenkező jelentésű  fogalommal, az „agnoszikus”-sal, mely szó szerint „nem tudást” jelent. A görög nyelv megkülönbözteti a racionális, tárgyi tudást és a tapasztalati vagy érzékelésen alapuló tudást. Ez utóbbi belső megértésből fakad és személyes megvilágosodás útján vezet el gnózishoz.

Az első században a keresztény megfogalmazás szerint a „gnosztikus” annak az anortodox csoportnak a megjelölésére szolgált, mely kivált az új keresztény közösségből. Krisztus korai követői közt láthatólag voltak olyan csoportok is, akik úgy írták körül magukat, mint olyanok, akik nemcsak egyszerűen hisznek Krisztusban és tanításában, hanem egyfajta „különleges tanúk”, vagy „az isteni megtapasztalás beavatottjai”. Ez volt az a bizonyos megtapasztalás, vagy „gnózis”, mely Krisztus igaz követőit megkülönböztette – állításuk szerint. Stephan Hoeller magyarázata szerint, ezeknek a keresztényeknek egyfajta „meggyőződésük volt, hogy közvetlen, személyes és abszolút tudással rendelkeznek a létezés autentikus igazságairól, mely az emberi lény számára elérhető, továbbá az is, hogy ennek a tudásnak a megszerzése, mindig az emberi élet végső célja kell hogy legyen.”

Hogy melyek is ezek a gnosztikusok szerinti „létezés autentikus igazságai”, az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk, előbb azonban mindenképpen hasznos lesz a korai Egyház történetének rövid áttekintése. Az időszámításunk első másfél századának elteltekor – abban az időszakban, amikor a „gnosztikus” keresztényeket először megemlítik – a keresztény gondolkodásnak még semmiféle meghatározott, elfogadott formája nem létezett. Ebben az alakuló periódusban a gnoszticizmus csupán egyike volt a sok-sok, vele egykorú mozgalomnak, az új vallás születésének nagy olvasztókemencéjében. A kereszténység végső alakja, és későbbi kapcsolata a nyugati civilizációval, ebben a korai időszakban meghatározhatatlan volt. A gnoszticizmus ekkoriban az egyik termékenyítő forrásául szolgált végső formája elnyeréséhez.

A gnoszticizmus, legalábbis részben, a kereszténység fő áramlatához tartozott,  különös tekintettel arra a tényre, hogy legjelentősebb tanítója, az alexandriai születésű (kb. Kr.u. 100.) Velantinus, neve megfontolásra érdemesként merült fel a második század közepén, Róma 3. püspökének megválasztásakor. Valentinus úgy írta le fiatalkori önmagát, mint a rendkívül változatos alexandriai keresztény közösség különleges képességű tanítóját és vezetőjét. Élete virágkorában elvándorolt Alexandriából az Egyház formálódó fővárosába, Rómába, ahol aktív szerepet játszott az Egyház társadalmi ügyeinek intézésében. A gnosztikusok legfontosabb állításai az ő kijelentései nyomán ismeretesek, mint a titkos tradíciók őrzői, evangéliumoké, szertartásoké és olyan hagyományoké – például ezoterikus anyagok, melyek befogadására sok keresztény vagy nem kellően felkészült, vagy csak egyszerűen nem képes befogadni. Valentinus, eme gnosztikus részlehajlásnak alátámasztására, meggyőződéssel vallotta, különleges apostoli beavatást kapott Tádétól, Pál apostol tanítványától és beavatottjától, aki őt tette meg azon tantételek és szertartások őrzőjévé, melyeket a keresztény ortodoxia figyelmen kívül hagy. Habár befolyásos embere volt a Római Egyháznak a második század közepén, élete végére Valentinust erőszakkal megfosztották a nyilvános szereplés lehetőségétől és eretneknek nyilvánította őt az alakuló ortodox Egyház.

Mivel a történelmi és a teológiai részletek túlságosan összetettek, hogy itt megfelelően ábrázoljuk, annyit mondhatunk, a történelmi áramlatok a gnoszticizmus ellen fordultak  a második század közepe táján. Soha többé, Valentinust követően, gnosztikus nem került ilyen magasra az egyházi felemelkedés útján.

A gnoszticizmus hangsúlyozza a személyes megvilágosodást, a folyamatos felismerést - ennek következményeként új írások elkészítését -, az aszketizmust, és ezzel paradox ellentétként a szabadgondolkodást; ez utóbbi miatt növekvő gyanakvással találkoztak. Kr.u. 180-ben, Ireneus, Lyon püspöke, megindította első támadását a gnoszticizmus és az eretnekség ellen, publikált munkája szellemiségében fokozott vehemenciával folytatódott a következő században az egyházatyák részéről.

Az ortodox kereszténység mélységesen és alaposan hatása alá került a gnoszticizmussal vívott harcoknak a második és a harmadik század során. Sok-sok központi keresztény teológiai hagyomány kialakulása a gnózissal szembeni ellenséges viszonynak az árnyékában, illetve hatására formálódott. A negyedik század végére a harc lényegében véget ért: a kialakuló eklézsia megszerezte a politikai erőt dogmatikus kijelentései támogatására, és ilyen módon felfegyverkezve, „eretneknek” bélyegzett minden más álláspontot, fájdalmasan levágta a gnoszticizmust kereszténység testéről. A gnoszticizmust gyökerestől kitépte a keresztény hagyományok közül, a megmaradt tanítóit kiközösítették, szent könyveiket megsemmisítették. Mindaz ami megmaradt a későbbi századokra a tanulni vágyók számára a gnoszticizmus megértése végett, mindössze a kiközösítések szövegei, és egyes, az egyház eretnekekre vonatkozó iratainak töredékei - voltak. Vagy legalábbis így tűnt a huszadik század közepéig.

 

A Nag Hammadi Könyvtár felfedezése

            Egy decemberi napon történt, 1945-ben, Nag Hammadi vározásnak közelében, Felső-Egyiptomban, hogy a gnoszticizmus tanulmányozásának módja egyszer és mindenkorra radikálisan megváltozott. Egy arab paraszt, nagy sziklás ásott körül, azért, hogy termékennyé tegye földjét, amikor hirtelen egy régi, vörös agyagedényt fordított ki a talajból. Remélvén, hogy eltemetett kincset talált, tétovázva és nyugtalanságot érezve a dzsinn miatt, aki esetleg a kincset őrizheti, összetörte az edényt, hogy megvizsgálhassa tartalmát. A belsejében azonban nem kincset talált, nem is dzsinnt, hanem könyveket: több mint egy tucat kódexet, aranyozott barna bőrbe kötve. Szinte meg sem fordult a fejében, hogy valami hihetetlenül fontos ősi szövegek gyűjteményére bukkant, kéziratokra, melyeket másfélezer éve rejtettek el – esetleg szerzetesek, a közeli Szent Pakomius kolostorból, olyan helyet kutatván, ahol megmenthetik őket az Egyház által elrendelt pusztítástól, melyet kíméletlenül folytattak az eretnekek és az eretnekség ellen. 

 

 

Hogy miként kerültek a Nag Hammadi kéziratok végül is tudósok kezekbe, az egy hihetetlenül izgalmas történet és túlságosan hosszú lenne itt elmesélni. Mostanra már fél évszázadnál is több telt el a kéziratok felfedezése óta, és már annak is két évtizede, hogy a végleges angol nyelvű fordítás elkészült, s publikálásra is került, a Nag Hammadi Könyvtár – címmel. Az iratok jelentősége hihetetlen mértékben megnőtt. Ez a tizenhárom papirusz-kódex ötvenkét szent-iratot tartalmaz azok közül, melyekre hosszú időn keresztül, mint „elveszett Evangéliumok” hivatkoztak; ezek, a meglévő testamentumok közül, azok, melyeket az ortodox kereszténység fennállására nézve legveszélyesebb és legalattomosabb kihívásnak tekint, a félelmetes ellenfél, melyet az egyházatyák számos névvel becsmérelnek, amit mindenki csak elterjedten „gnoszticizmusnak” ismer. A Nag Hammadi szövegek felfedezése alapjaiban késztet minket újragondolására és újraértékelésére mindannak, amit a gnoszticizmusról magáról és a korai kereszténység időszakáról tudunk.

 

A Gnosztikus tanítás áttekintése

Mi volt az, amit ezek a „látók” tudtak? Mi tette őket ilyen veszélyes eretnekekké? A gnoszticizmus összetettsége rendkívül sokrétű, megnehezítve bármifajta általánosítás lehetőségét. Miközben számos rendszer és kategória létezik a gnoszticizmus leírására és kategorizálására, ezek az évek során átalakultak, egyikük sem tudta igazán pontosan megfogalmazni a lényeget. Mindezek figyelembevételével arra következtethetünk, nem létezik olyasféle meghatározás, mely teljességgel kifejezné a gnoszticizmus lényegét és számos változatát, ezért itt és most megpróbáljuk csak körvonalazni a legfontosabb és általánosságban legelfogadottabb jellemzőit a gnosztikus gondolkodásnak.

 

 A gnoszticizmus egyik lényeges vonását fentebb már bemutattuk: a gnoszticizmus megköveteli az „emberi létezés számára elérhető igazság közvetlen, személyes és abszolút tudását”, és azt, hogy ennek a tudásnak a megszerzése az emberi élet legfontosabb célja. A gnózis nem ésszerű, feladvány-jellegű, logikailag érthető, ellenkezőleg, megtapasztalást igénylő tudás. A gnosztikusok nem voltak sem dogmatikusak, sem következetesek, racionális teológusok – ezek olyan jelzők, melyek miatt a gnosztikusokról tanulmányokat készítők meglehetősen nehezen tudtak elmagyarázni a „könyvolvasó” embereknek. Nem könnyű feladat a gnoszticizmust jól körvonalazott dogmatikus állításokba tömöríteni. A gnosztikusok nagy becsben tartották a folyamatos isteni kinyilatkoztatást – a gnózis volt a teremtő megvilágosodás megtapasztalása, a megértés sürgető folyamata, nem statikus hitvallás. Carl Gustav Jung, a nagy svájci pszichológus egyben a gnoszticizmus különböző történelmi változatainak és állításainak élethosszig tartó kutatója is volt.

"…Megtaláltuk a gnoszticizmusban azt, amit az évszázadok során elhanyagoltak: az egyéni megvilágosodás hatékonyságát és az egyéni megtapasztalás fontosságát. Ez a hit az ember istenhez való vonzódásának büszke érzéséből fakad…"

Az Amerikai Vallás című tanulmányában Harold Bloom könyvtárkritikus a gnoszticizmus további fontos tulajdonságára hívja fel a figyelmet, mely segíthet nekünk fogalmat alkotni a gnoszticizmus magjának körülírásáról. A gnoszticizmus, mondja Bloom, „egyfajta ismerete a teremtetlen énnek és az általa való ismeretszerzésnek, vagy egyfajta én-az-énben állapotnak, és [ez] a tudás vezet el a szabadsághoz…”  

A megvilágosodás érzékelése során valamennyi közt a legfontosabb amit egy gnosztikus elérhet, az annak az ismeretnek  beható megismerése - mely a tudás megszerzése során jön -, hogy valami, mélyen bensőjében, nem teremtés által jött létre. A gnosztikusok ezt a valamit „nem-teremtett én”-nek nevezik, az isteni magnak, a gyöngyszemnek, az ismeret gyémántjának: a tudatosságnak, az intelligenciának, a fénynek. Az értelemnek ez a magja volt az Isten ön-azonos lényege. Ez volt az ember hiteles valósága, az emberiség dicsfénye, és istenhez való hasonlatossága. Ha a nő és a férfi teljességgel felfogja a gnózis eme gyémántját, a nő megérti, így mértékben szabad válik: nem részlegesen,  nem a bűnben való fogantatástól, nem mint a húson képződött var felszakadása, hanem mint az Istenhez nyíló csatorna őbenne-rejlő megvalósulása.

 

Mindig létezett egyfajta ellentmondásos tudás a kettősségről a megtapasztalásban, az „én-az-énben” állapottal kapcsolatban. Hogyan lehetne feloldani az ellentmondást? Az összes valós érzékelés által, az ember soha nem volt egyenlő Istennel, azonban - létfontosságú igazság – hordozza az Istent.  Ez a rejtvény a gnosztikusok egyik misztériuma, és ennek ismerete az ő kincsük.

A teremtő Istent - akiről azt állítják, hogy részese volt az ortodox hittételek kialakításában, alkotta meg az embert, saját képére, az Isten adta meg az embernek a képességet hogy felismerje Őt, a semmiből hozta létre az Ő kívánsága szerint -, a gnosztikusok démonként emlegetik, és egyáltalán nem tartják Istennek. A gnosztikusok számos rosszallást kifejező jelzőt illesztenek rá, mint „saklas”, az őrült; „laldebaoth”, a vak isten; és „Demiurge”, a kisebbik teremtő erő építésze.

Theodotus, az egyik gnosztikus tanító, Kis-Ázsiában írta munkáit 140 és 180 között, magyarázata szerint, a gnózis megvilágosodásának szent ereje annak megértéséből fakad, hogy „kik vagyunk, mivé válunk, honnan jöttünk, hová megyünk.  Miként tudunk megtisztulni, milyen serkentő és megújhodó erővel rendelkezünk.” „Habár – teszi hozzá a gnoszticizmus elismert kutatója, Elaine Pagels, szövegmagyarázatokhoz fűzött megjegyzéseiben – önmagunk megismerése a legmélyebb szint, azonos egyben Isten megismerésével is: ez a gnózis titka… Az ön-ismeret egyben Isten ismerete, az én és az isteni - azonos.”

Tamás evangéliuma, az egyik gnosztikus szöveg a Nag Hammadi Könyvtár anyaga közül, a következő szavakkal írja le Jézus tanítását:

Jézus mondta: „Nem vagyok a ti mesteretek. Mert részegek vagytok. Megrészegedtetek attól a pezsgő italtól, melyet kimértem számotokra…”

„Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: én azzá válok, aki ő. És azok a dolgok, melyek el vannak rejtve, kijelentetnek neki.”

Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: micsoda figyelemreméltó eretnek hasonlat! Tamás evangéliuma a maga teljességében rendkívül különleges szöveg. Helmut Koester, a Harvard Egyetem professzora rámutatott, hogy habár ezt a szöveget végtére is elátkozták és megsemmisítették az ortodox egyház képviselői, korát tekintve éppen olyan ősi lehet, mint a négy fennmaradt kanonizált evangélium, ráadásul, azok számára forrásdokumentumként is szolgált.

Ez utóbbi tény vezet minket a gnoszticizmus bemutatása során lefektetett harmadik jelentős jellemzőhöz: a bennük foglalt szövegek és leírások nem nyerték el az ortodox egyház tiszteletét.  A gnosztikusok elbeszélései misztikusak és költőiek voltak: a történetekben számos metaforát alkalmaztak, sőt talán a szertartási törvényeik alkalmazásában is; a gnoszticizmus kedvelte a szövevényes kifejezésrendszert, a látnoki bepillantást a kifejezhetetlenbe elgondolkodtató probléma-felvetések vagy dogmatikus kijelentések révén. A gnosztikusok számára a megvilágosodás volt a gnózis igazi lényege. Az „inspirált szövegek”, a misztikumok  bősége meglehetősen bosszantották Ireneust, aki a klasszikussá vált második századi, a gnosztikus tanítások cáfolatában, így ír: „… mindegyikük valami újat hoz, napról-napra, éppen ezért senkit sem tartanak tökéletesnek, aki nem fejlődik,… ez határozott elképzelésük...”

A negyedik alappillér, melyet levezethetünk a klasszikus gnoszticizmus megértése érdekében, mindenek között a legbonyolultabban megfogalmazható néhány szóban, és egyben a legfelkavaróbb a későbbi ortodox teológia számára. Ez pedig az isten kettősségéről, illetőleg párosságáról megfogalmazott álláspontjuk. Miközben megerősítik az istenség végső egységét és integritását, a gnoszticizmus felhívja a figyelmet a misztikus megtapasztalás útján szerzett tudásra, összehasonlítva a megnyilvánulásokat és felismeréseket.

Számos gnosztikus szövegben, a Nag Hammadi Könyvtár állományában, Istent férfi és női összetevők kettősének írják le. Habár nyelvezetük kifejezetten keresztény, a gnosztikus források gyakran használnak szexuális szimbólumokat az Isten leírására – miként azt Pagels professzor is érzékelteti.

A gnosztikus források, állításuk szerint, titkos tanítást kaptak Jézustól Jakabon és Magdalai Márián keresztül [akire a gnosztikusok mint Jézus hitvesére hivatkoznak]. Ennek a csoportnak a tagjai egyformán imádkoztak az Atya- és az Anya Istenhez.

 

„Hozzád, Atya és általad Hozzád, Anya; a két hallhatatlan névhez, az isteni lény szülőihez, és hozzátok, a mennyben lakozókhoz, az emberségesekhez, a hatalmas nevűekhez…”

A gnoszticizmus számos ága úgy tekintett istenre, mint két különálló természet egyesülésére, gazdagon ábrázolva szexuális szimbólumokkal. A gnosztikusok tisztelték a női természetet, ezzel összhangban Elaine Pagels rámutat, a keresztény gnosztikusok körében a nők messze elismertebb társadalmi és egyházközösségi szinten álltak, mint az ortodox keresztény nővéreik körében. Jézus maga – ahogy azt néhány gnosztikus tanítja -, utat mutatott ebben a misztikus viszonyban: a legjobban szeretett tanítványa egy nő volt, Magdalai Mária, a hitvese. Fülöp Evangéliuma szerint:

„…A megváltó párja Magdalai Mária. Krisztus jobban szerette őt valamennyi tanítványnál, és gyakran szájon csókolta. A többi tanítvány megsértődött emiatt… Azt mondták neki: ’Miért szereted őt jobban valamennyiünknél?’ A Megváltó felele neki, mondván: ’Miért, nem szeretlek titeket is ugyanúgy, mint őt szeretem?’”

A legmisztikusabb és legszentebb gnosztikus szertartás valamennyi között, mely talán éppen ezen az Isten-tapasztaláson alapul, az „isteni kettős-természet egységének kutatása”. Fülöp Evangéliuma (mely szinte teljes egészében, mint a gnosztikus szertartás kommentárja olvasható) leírja, hogy az Úr öt nagy szentséget vagy misztériumot alapított, ezek: „a keresztelés, a felkenés, az eucharisztia, a megváltás és a nász-szoba.” Habár ez az utolsó szentség, a nász-szoba, a szertartás szerint nők és férfiak részére volt törvénybe iktatva, a misztikus megtapasztalás allegóriájaként is használták, a két fél – általunk ismeretlen – egyesülésére.  Csak utalásokat találhatunk a gnosztikus szövegekben, mi lehet valójában e szentség.

Krisztus eljött, hogy helyrehozza az elválasztást… és újra egyesítse a két alkotórészt; és hogy életet adjon azoknak, akik meghaltak a szétválasztás miatt, és újra egyesítse őket. Így most a nő egyesül az ő férjével a nász-[szobában], és azok, akik egyesültek, a nász-[szobá]ban, nem lesznek újra elválasztva.

Magunkra maradunk ennek a költői képnek a pontos értelmezésének kérdésében. Habár az ortodoxok sűrűn polemizálnak az anortodox gnosztikusok szexuális viselkedéséről, annak pontos megállapítása, hogy mindezek a dolgok milyen szerepet játszottak az emberi kapcsolatokban, a történelmi megítélés szempontjából, továbbra is bizonytalan.

 

A klasszikus keresztény gnoszticizmus elveszett a nyugati világ számára a negyedik és ötödik század során. Azonban a gnosztikus világlátást – a maga felfogásával az emberiség teremtetlen természetéről és az Istenhez való viszonyáról; a belső személyes megtapasztalás által nyújtott tudás megszerzéséről; valamint a démotikus erőkkel kapcsolatos óvatosságról, mely erők elvakíthatják az emberi tudatosságot -,  nem volt könnyű kiirtani. Ezek a gnosztikus felfogások számos különböző formában tovább éltek a nyugati kultúrában is, habár olykor okkult alakot öltve. A gnoszticizmus létezett hajdanán, ahogy ma is létezik, egyfajta újjászülető hagyományként, ahol a gnózis középpontjában az emberiség áll, ez padig olyan tradíció, mely örökké él azok körében, akik megértik a hívást és  „van fülük a hallásra”.

 

 

A Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár

A Nag Hammadi könyvtár anyaga korai keresztény gnosztikus szövegeket tartalmaz, a felső-egyiptomi Nag Hammadi nevű város mellett találtak rá 1945-ben. Az említett évben egy helyi paraszt, Mohamed Ali Samman bukkant rá tizenkét bőrkötéses papirusz kódexre egy lezárt cserépkorsóban. A kódexekben található 52 írás elsősorban gnosztikus értekezés, ám tartalmaz három munkát is a Corpus Hermeticumból[1] és egy részletet/változatot Platón Köztársaságából. Jelen összefoglaló szerzője, James Robinson úgy gondolja, hogy ezek a kódexek a közeli Pakhomeus [2] kolostor birtokában lehettek, és akkor temethették el őket, amikor Atanáz[3] püspök elítélte a nem-katolikus könyvek kritikátlan használatát 367-ben kelt ünnepi körlevelében.

A kódexeket kopt nyelven írták, habár valószínűleg valamennyi munka eredeti nyelve a görög volt, tehát fordításokról lehet szó. Minden bizonnyal a legismertebb ezen szövegek közül a Tamás Evangéliuma, az egyetlen, teljes egészében ránk maradt Nag Hammadi írás. A felfedezést követően kiderült, hogy ezen, Jézusnak tulajdonított mondások közül, felbukkant az Oxyrhynchusban (felső-egyiptomi város) 1898-ban talált kéziratokban, és egyező részeket találtak más korai keresztény forrásokkal is. Ennek alapján az I. vagy II. századbeli dátum elfogadható lehet az elveszett görög nyelvű, közvetlen Jézus apostolától származó, Tamás Evangéliumának korára, sőt, több kutató egybehangzó állítása szerint a keletkezés kora Kr.u. 80. Lehet, bár, ezt a kijelentést számos biblia-kutató vitatja, bizonnyal ők vannak többségben. Az eltemetett és megtalált kézirat korát a III.-IV. századra datálják.

A Nag Hammadi kódexeket a Kairói Kopt múzeumban őrzik.

  

A felfedezés

A Nag Hammadi könyvtár 1945-ös felfedezését a beszámolók „rendkívül izgalmasnak” írják le a „szövegek tartalmának” fényében. Az év decemberében egy egyiptomi testvérpár számos papiruszt talált egy cserépedényben, miközben trágyát ástak a mészkőbarlangok környékén, a manapság Hamra Dom néven ismert felső-egyiptomi területen. A leletről egyik testvér sem számolt be, arra gondoltak, a szövegek egyenként való eladása révén tesznek szert pénzre, az egyes kereskedelmi akciók között szünetet tartva. Arról is tudunk, hogy a testvérek édesanyja számos kézírásos szöveget elégetett, láthatóan aggódván azok esetleges „veszélyessége” miatt. Mindezek eredményeként, a Nag Hammadiként megismert szövegek (Nag Hammadi a lelet megtalálása helyszínéhez legközelebbi nagyobb város) csak fokozatosan váltak ismertté, jelentőségüket csak lassacskán ismerték fel, kezdeti felfedezésüket követően.

1946-ban a fivérek gyilkosságba keveredtek, a kéziratokat pedig otthagyták egy kopt papnál, kinek sógora az év októberében eladott egy kódexet az ó-kairói Kopt Múzeumnak (ez a kötet a gyűjteményben manapság a III: Kódex néven ismert). A rezidens koptológus és vallástörténész, Jean Doresse felismerte a kötet jelentőségét, a 1948-ban egyik írásában már hivatkozott is rá. Az évek során a kéziratok legnagyobb részét, az említett pap, átadta egy Kairóban élő ciprusi régiségkereskedőnek, ezt követően az Antikvitási Minisztérium őrizte őket,  attól való félelemben, hogy a kéziratok esetleg kikerülnek az országból. Az 1956-os forradalmat követően a kéziratokat átadták a kairói Kopt Múzeumnak, és nemzeti vagyonnak nyilvánították. Pahor Labib, abban az időben a Kopt Múzeum igazgatója, nagyon boldog volt, hogy a kéziratok a származási helyük szerinti országban tarthatóak.

Időközben az egyik kódex eladásra került egy Kairóban élő belga műkereskedő számára. Ezután kísérlet történt a kódex New York-i és párizsi eladására egyaránt, majd érdeklődött iránta a zürichi Carl Gustav Jung Intézet is 1951-ben, Gilles Quispel nevű közvetítő révén. Ajándékba szerették volna adni a híres pszichológus számára, s ennek okán, ez a bizonyos kézirat a Jung Kódex nevet viseli, a gyűjtemény besorolása tekintetében az I. Kódexről van szó.

Jung 1961-es halálát követően vita bontakozott ki a Jung Kódex tulajdonviszonyát illetően, minek eredményeképpen ezek az oldalak nem is kerültek a Kairói Kopt Múzeum birtokába egészen 1975-ig, a teljes szöveg első közzétételének időpontját követően. Így valamennyi, 1945-ben talált papirusz egyetlen helyre került, tizenegy teljes könyv és két további töredékei, összesen mindegy 1000 kéziratos oldalt sikerült megőrizni.

 

A fordítás

A Nag Hammadi szövegek közül elsőként és részlegesen éppen a Jung Kódex fordítása jelent meg Kairóban 1956-ban, valamint a tervek között szerepelt egy átfogóbb, hasonmás kiadás megjelentetése is. Az Egyiptomban uralkodó zűrzavaros körülmények miatt egyedi részek és azok is csak igen lassacskán jelentek meg a gyűjteményből.

Az ügyek említett állása csak 1966-ban változott meg, az szicíliai Messinában tartott kongresszust követően.

A konferencián lehetővé vált, hogy a résztvevő tudósok konszenzusos álláspontot alakítsanak ki a gnoszticizmus[4] meghatározása kapcsán. James M. Robinson, vallási szakértő, összeállított egy szerkesztőkből és fordítókból csoportot, melynek kifejezett feladata volt a Nag Hammadi kódexek kétnyelvű kiadása angol és kopt nyelven, közösen dolgozva a kaliforniai székhelyű, a Claremont Graduate University, Antikvitás és Kereszténység intézetével. Robinsont választották a Nag Hammadi Kódexek Nemzetközi Bizottsága titkárának, ezt a szervezetet az ENSZ és az Egyiptomi Kulturális Minisztérium közösen hozta létre; ebben a minőségében Robinson felügyelte a projektet. Időközben, 1972 és 1977 között, tizenkét kötetben, napvilágot látott a hasonmás kiadás, majd 1979 és 1984 között további kiegészítések jelentek meg E. J. Brill kiadása révén, Leidenben, „A Nag Hammadi Kódexek Hasonmás Kiadása” – címmel, első alkalommal elérhetővé téve tanulmányozási célokra bárki számára a teljes szöveggyűjteményt.

Ugyanebben az időben, a Német Demokratikus Köztársaságban, egy tudóscsoport, melynek tagja volt Alexander Bohlig Martin Krause és az Új Testamentum tudósai közül Gesine Schenke, Hans-Martin Schenke és Hans-Gebhard Bethge – a leletek első német nyelvű fordítására készültek. Az utóbbi három tudós teljes, tudományos igényű fordítása a Berlini Humboldt Egyetem támogatásával 2001-ben jelent meg.

A James M. Robinson féle fordítást 1977-ben adták ki, E.J. Brill és Harper & Row közös munkája eredményeként. Az egy kötetben kiadott munkához Robinson a következőket fűzte: „Nag Hammadi kutatásának egyik szakaszát lezárja, és megkezd egy újabbat” (részlet a harmadik, átdolgozott kiadásból. Puhaborítós kiadás követte 1981-ben és 1984-ben E.J. Brill és Harper munkájaként. A harmadik, teljes mértékben átdolgozott kiadás 1988-ban látott napvilágot. Ez számít mérföldkőnek a szélesebb nyilvánossághoz eljuttatott gnosztikus szövegek tekintetében – a kódexek a maguk teljes egészében rendelkezésre állnak, hamisítatlan formában, szerte a világon az emberek számos nyelvre lefordítva olvashatják.

Újabb angol nyelvű kiadás 1987-ben jelent meg, a Yale egyetem tudósa, Bentley Layton gondozásában, „Gnosztikus Szövegek: Új Fordítás és Kommentárok – címmel (Garden City: Doubleday &Co., 1987). A kötet egységes, új fordításait tartalmazza a Nag Hammadi szövegeknek, valamint kivonatokat eretneknek nyilvánított íróktól és egyéb gnosztikus anyagokat. A Nag Hammadi Könyvtár tekintetében ez a legkönnyebben és legszélesebb körben elérhető angol nyelvű változat, gazdag történelmi ismeretekkel kiegészítve különböző gnosztikus közösségekkel kapcsolatosan, jegyzeteket, fordítási megjegyzéseket tartalmaz, az egyes iratok pontos mozgását és történetét.

Nem minden tudós osztja azonban az álláspontot, hogy a Könyvtár teljes anyagát gnosztikusnak kellene tekinteni. Paterson Brown erőteljesen vitatja, hogy a három Nag Hammagi Evangéliumot, Tamásét, Fülöpét és az Igazság Evangéliumát ezzel a címkével lehetne ellátni, hiszen mindegyikük határozottan megerősíti valóságosságát az alapvető hittételnek, a megtestesült élet szentségéről, melyet a gnoszticizmus követői illuzórikusnak és gonosznak határoznak meg – „A Kopt Evangéliumok Gnosztikusok? – című munkájában.

 

A Nag Hammadi Könyvtár és a Holt Tengeri Tekercsek összevetése

A XX. század közepe táján két fontos, ám alapvetően igen különböző, meglehetősen ősi vallásos tartalmú szöveggyűjteményt találtak Palesztinában, illetőleg Egyiptomban: a Hold-tengeri tekercseket, valamint a Nag Hammadi Könyvtárt. A Gnoszikus Közösségi Könyvtár látogatói gyakran nem tudják értelmezi a két felfedezés különbözőségét. Az említett könyvtár jelentős mennyiségű ismerettel rendelkezik e témában, különösképpen a Nag Hammadi szövegek kapcsán (beleértve a teljes fordítást is), érdemes rövid összevetést elvégezni a két szöveggyűjtemény között.

Amit ismert néven Holt tengeri Tekercseknek nevezünk, nem más, mint igen nagy számú tekercs, igen rossz állapotban őrződtek meg, számos rész csak kicsiny darabok formájában, a gyűjtemény felfedezések sorozatának köszönhetően állt össze, 1947-ben tizenegy, Qumrán és a Földközi-tenger környéki barlangban talált lelet-együttes alapján. 800-nál is több önálló szöveget tartalmaz, közte számos olyant, mely a jelenleg ismerthez képest jelentős eltéréseket tartalmaz. A tekercsek kora az „intertestamentális időszakra” tehető, azaz Kr.e. 250-től Kr.e. 100-ig, arra a korra, mely az Ószövetség” utánra esik, viszont a kereszténység és a rabbinikus judaizmus kora elé.

A Nag hammadi Könyvtárt Felső-Egyiptomban találták 1945-ben, 13 db ősi, bőrkötéses könyvet (kódexet tartalmaz, mindösszesen 55 szöveget. Valamennyi kódexet egy helyre rejtették, talán valamikor Kr.u. 390 körül, egy tekintélyes méretű, lepecsételt agyagedénybe. 1500 év eltemetettséget követően az egyiptomi sivatagban, megtalálásukkor egészen jó állapotban voltak. A Nag Hammadi Könyvtár szövegei az első két században keletkeztek, a keresztény korszak nyitányán, és korábban ismeretlen, illetve elveszettnek hitt szent keresztény szövegeket tartalmaznak – gyakran hivatkoznak rájuk „gnosztikus” írásokként, legfontosabb jellemvonásukként megjelölve. Rendkívül fontos a szövegek között megtalálható Tamás Evangélium, mely valószínűleg régebbi a négy kanonizált evangéliumnál. Miközben a Holt-tengeri tekercsek széles nyilvánosságot kaptak a felfedezésüket követő évtizedben, a Nag Hammadi Könyvtár anyaga csak mostanában váltott ki érdeklődés a nyilvánosság részéről.

Mára már hatalmas mennyiségű információ áll rendelkezésre a Holt-tengeri Tekercsekről mind nyomtatott formában, mind az Interneten. Ezen az oldalon csak rövid ismertetést adunk. A rendelkezésre álló források száma mostanra kezd lassan átláthatatlanná válni. A következőkben olvassunk el egy rövid történetet a Holt-tengeri tekercsek felfedezésének körülményeiről, valamint a kapcsolódó ellentmondásokról, ezzel is segítve a tájékozódásban, azoknak, akik most ismerkednek ezekkel a témákkal. A vitát tovább mélyítette a jelenleg a Holt-tengeri Tekercsekről rendelkezésre álló internetes katalógusok tartalma. A Holt-tengeri Tekercsek legteljesebb körű fordítását csak nyomtatott formában lehet elérni, miközben az Interneten csak bizonyos szövegek találhatók meg teljes egészében fordításban, viszont számos egyéb iratból érhetők el részletek, sőt, az utóbbi évtizedekben folyamatosan bővül ez a kínálat. A Gnosztikus Közösségi Könyvtár a Holt-tengeri Tekercsek számára speciális szekciót nyitott, elemzésekkel, különböző, nyomtatott formátumú kiadványokkal, továbbá a témában egyéb, fontos kiadványokkal.

 

A Holt-Tengeri Tekercsek története

A Holt-tengeri Tekercsek története 1947-ben kezdődik, amikor is – a legendás elbeszélés szerint – egy beduin pásztor egy Khirbet Qumrán feletti barlangban láthatóan ősi tekercsek gyűjteményére bukkant, nem messze a Holt-tenger északi végpontjától. A következő év folyamán a barlangból hét tekercs jutott el tudós kezekbe. Amikor szakértői vizsgálatokra került sor, a leletek fontossága és ősisége azonnal nyilvánvalóvá vált. Indulásképpen, hamar megállapítást nyert, hogy ezen első hét tekercs egyike egy igen jó állapotban megőrződött, a Bibliából is jó ismert Ézsaiás könyv, egyúttal a legősibb teljes héber irat az eddig felfedezettek közül, hiszen korát Kr.e. 100 elé helyezték.

A hét tekercs között volt egy sokkal különösebb természetű is. A kutatók manapság mint „Közösségi Szabályzatot” ismerik (első alkalommal a következő fordítási cím alatt jelent meg: „A viselkedés kézikönyve”), e terjedelmes és meglehetősen teljes kézirat korábban nem ismert zsidó jellegű vallásos szöveg. Úgy tűnt, ez a dokumentum egy titkos zsidó közösség viselkedésével és a hitvilágával kapcsolatos, valamikor a Kr.e. 150. és Kr.u. 70. Időtartományban – egy olyan közösséghez kapcsolódóan, mely igen hasonlatos Josephus, az ókori  zsidó történetíró, esszénusokról szóló beszámolóihoz.

1949-ben Roland de Vaux (akadémikus és dominikánus pap, aki meghatározza az elkövetkezendő két évtizedben a Holt-tengeri Tekercsekkel kapcsolatos kutatásokat) kutatta a qumráni barlangokat, ahol a szövegeket megtalálták, további agyagedényeket talált és kézirat töredékeket. Két évvel később de Vaux régészeti feltárást kezdeményezett Khirbet Qumrán romjainál, közvetlenül a barlangok alatt. 1952 és 1956 között 10 további barlangot tártak fel, ahol sikerült kéziratokra bukkanni Qumrán közelében, majdnem az barlang összes beduin törzsek birtokában volt, akik viszont üzleti lehetőséget láttak a kutatott területben. A legimpozánsabb elrejtett anyag – ugyancsak a beduinok fedezték fel, akik Qumránban dolgoztak Vaux 1952-.es expedícióját követően – egy ember-alkotta barlangban rejtőzött, kevesebb mint 180 méterre Khirbet Qumrántól. A 4-es számú barlangban (a számozás a felfedezés sorrendjét követi) nagyjából 15.000 tekercs-töredéket találtak, 574 különböző kézirat maradványaként.

Már a felfedezés e korai időszakában különböző elképzelések alakultak ki de Vaux és társai fejében a tekercsek forrásáról és a szerzőkről. Visszatekintve, semmi másról nincs szó, mint munkahipotézisről. Ám történelmileg rögzített eseménnyé vált. A kirakós számos darabját megvizsgálva – ősi héber tekercsek barlangban elraktározva, ezek között a kéziratok között pedig egy olyan, melyet az Esszénus közösség szabályzataként azonosítottak, valamint egy ősi közösségi épület romjainak feltárása, közvetlenül a barlang alatt – de Vaux összeillesztette a kirakós darabjait, s máris ott állt előtte a csábítóan nyilvánvaló kép: a Holt-tengeri Tekercsek az Esszénus közösség könyvtárát alkotják, akik egykor elfoglalták Khirbet Qumrán romjait. A Khirbet Qumránban végzett korai ásatásokról nyilvánosságra hozott részletek szépen beleillettek a történetbe: a romok között megtalálható egy nagy terem, mely akár scriptorum is lehetett (a kifejezést korábban középkori kolostorok helyiségeinek leírására használták); benne hosszú asztalok maradványait, ezek akár a hosszú tekercsek másolására is szolgálhattak; valamint három tintatartót leltek.

A „Qumráni hipotézis” a tekercsek eredetét és szerzőségét a Khirbet Qumránban élő Esszénus közösségnek tulajdonította, az elméletet talán szerencsésebb lenne „Qumrán-Esszénus dogmának” tekinteni – hiszen ez vált fő vonallá a Holt-tengeri Tekercsek tanulmányozása során az elkövetkező 40 évben. A hipotézis feddhetetlenségét a kéziratos tekercsekhez való hozzáférés szigorú korlátozása biztosította, a fordítás és a tanulmányozás ugyanis egy de Vaux által vezetett szűk akadémikus csoport tagjai részére volt elérhető.

1955-ben Edmund Wilson irodalomkritikus kiadott egy nagy hatású cikksorozatot a The New Yorker magazinban (később könyv formájában is megjelentette), munkája nagyban segítette a korábban a Holt-tengeri Tekercsek eredetével kapcsolatos népszerű elképzelés további bebetonozását, a Khirbet Qumránban élt Esszénusokat a szerzőként megjelölve. Valójában Wilson továbbvitte a mesét egy kínzó lépéssel, felvillantva annak lehetőségét (elsőként André Dupont-Sommer, francia akadémikus vetette fel), miszerint a korai keresztények is kölcsönöztek elképzeléseket a Tekercsek anyagából. A keresztényekhez hasonlóan, magyarázza Wilson, az Esszénusok Qumránban tisztelték a felkent Igazság Tanítóját, rituális mosdást, vagy „keresztelést” végeztek és szentelt étel megosztását. A széles nyilvánosság továbbra is nagy érdeklődéssel figyeli a Tekercsekkel kapcsolatos ismeretek alakulását, mióta legelőször kapcsolatot teremtettek keletkezésük, tartalmuk és a korai keresztények között.

  

Az Esszénus-Qumrán hipotézis felülvizsgálata

 Az XX. század utolsó két évtizedében számos ellenvetés kifogást emeltek a Tekercsek eredetéről főként akadémikus körökben hangoztatott Esszénus-Qumrán elmélettel szemben. A tiltakozások még hangosabbak lettek, amikor a Holt-tengeri Tekercseket felügyelő „csapat” egész egyszerűen minden, magas képzettségtű tudós számára megtagadta a hozzáférést a gyűjtemény ki nem adott anyagaihoz. Még negyven év után is a kutatás néhány, önjelölt tudósból álló csoport, kizárólagos hatásköre. Ami még rosszabb, évtizedeken át a csoport elenyészően kevés előrehaladást mutatott fel az anyagok publikálásában, különösen a legnagyobb töredékgyűjtemény, a 4-es számú Barlangban talált leletek közül. Az egész projekt tudományos botrányba torkollott, időszakosan összeesküvés-elméletek kavarták fel az állóvizet, felvetve, hogy okkult célokra használják fel a ki nem adott szövegrészeket.

Akármilyen meggondolások is játszottak szerepet a háttérben a Holt-tengeri Tekercsek esetében, ezeknek végett vetett 1991-ben a Huntington Könyvtár bejelentése, miszerint a teljes anyagot, bármiféle korlátozás nélkül, mikrofilmeken mindenki számára hozzáférhetően közzéteszik saját archívumukban. Nem sokkal később, Emanuel Toy, a Tekercs projekt igazgatója bejelentette, hogy szabad hozzáférést és teljes publikálási szabadságot ad a hivatalos gyűjtemény teljes anyaga tekintetében.

Az elmúlt évtizedben a Holt-tengeri Tekercsek kiadásának üteme jelentősen felgyorsult. Ezzel párhuzamosan a Tekercsek eredetéről és szerzőivel kapcsolatos ellentétes vélemények sem csillapultak. Dr. Norman Golb (a zsidó történelem és civilizáció proifesszora a Chicago-i Egyetemen) a Tekercsek eredetére vonatkozó klasszikus történet egyik leghangosabb ellenzője. A legtöbb kétségét 1995-ben megjelent könyvében összegezte, „Ki írta a Holt-tengeri Tekercseket” – címmel, úgy tűnik, némileg szélesebb ismeretséget ért el.

A Qumrán-Esszénus dogma kialakulását annak tudhatjuk be, hogy viszonylagosan jó magyarázatot adott néhány újonnan felfedezett dokumentumra, többek között korábban teljesen ismeretlen szövegekre is, melyek irodalmi stílusa eltért az eddig ismertektől, tehát egyfajta „szektás” hangot képviseltek a judaizmuson belül. A Holt-tengeri Tekercsekre vonatkozó korai tanulmányok ezt a bizonyos hangot esszénusnak vélték felismerni, és úgy tekintettek a Tekercsekre, mint egy szekta fennmaradt könyvtárára. Amint azonban a felfedezett Tekercsek száma és típusa gyarapodott, a kritikusok mind hangosabban vitatták annak lehetőségét, hogy ezeket a kéziratokat összegyűjtötték, másolták és archiválták, egyetlen, Qumránban élő közösség tagjai. Több mint 800 különböző dokumentumot azonosítottak a Júdeai sivatag barlangjaiban talált tekercstöredékek alapján. E jórészt korábban ismeretlen szövegek számos, különféle stílusban íródtak. Több száz különböző kéz írását találták meg, beleértve a görög nyelvű szövegtöredékeket is. Továbbá, miként az Dr. Golb kijelenti, a gyűjtemény majdnem teljes egészében mentes egyfajta „történelmi aláírástól”, azaz szövegek írói nem azonosak azok szerzőivel, ellentétben pl. a hivatalos levelekkel, ahol neveket találunk, tulajdonosi viszonyokat mutatnak be, ha pedig egy közösség másolta volna a dokumentumokat, akkor ennek nyoma kellene lennie, valamiféle statisztikai feljegyzés formájában. Qumrán objektív feltárói annak a véleményüknek is hangot adnak, hogy a hely az ősi időkben katonai erődként is szolgálhatott, s nem feltétlenül vallási és írástudói közösségnek adott otthont elsődlegesen. Ilyen érvek következtében számos tudós teljes mértékben elutasította a Holt-tengeri  Tekercsek hagyományos történetét.

Vissza is tértünk ezzel az immár több, mint fél évszázados kérdéshez: Ki írta a Holt-tengeri Tekercseket, és ki rejtette el őket a barlangokban? Jelenleg nincs egységesen elfogadott válasz ez ügyben. Néhány tudós azt állítja, a tekercsek esetleg egy vagy több jóval ősibb zsidó gyűjteményből származnak, beleértve akár a Jeruzsálemi Templomi Könyvtárat is. Sok-sok különböző kéz másolta őket, a zsidó irodalom számos különböző típusát képviselik, az intertestamentális időszakban keletkeztek, tartalmaznak néhány apokaliptikus és titkos jellegű szöveget is, ez utóbbiak szerzői akár az Esszénusoknak nevezett közösség is lehetett. A zsidó felkelés és a Templom lerombolásának idején, Kr.e. 70-ben -, így szól az érvelés – szállították a Tekercseket a Qumrán környéki barlangokba biztonsági megfontolásokból. Ilyen érvek ellenére (érvekről van tehát szó és nem bizonyítékokról), számos, igen magasan képzett tudós továbbra is ragaszkodik az eredeti elképzeléshez, miszerint Esszénusok éltek Qumránban és dokumentumok tömegét gyűjtötték össze, írásokat, melyeket ma Holt-tengeri Tekercsekként ismerünk.

 

Miről szólnak a Holt-tengeri Tekercsek? Miért fontosak?

A kérdést igen gyakran teszik fel, akik először ütköznek a témába: „Miről szólnak a Holt-tengeri Tekercsek?” Nos, erre a kérdésre sincs egyértelmű válasz. A szövegek különbözőek, nyilvánvalóan nem egy hangon beszélnek, és nem is egy álláspontot képviselnek. A legtöbb kézirat súlyosan sérült tekercstöredékekből áll, mások részeit igen bátortalanul illesztették össze. Gyakran a megőrződött maradványok csak szűk bepillantást adnak abba, mi létezhetett az eredeti szövegben.

Az olvasók különböző nézőpontokkal és más-más jellegű érdeklődéssel közelítenek a Holt-tengeri Tekercsekhez. A Tekercsek különböző dolgokat „mondanak” különböző embereknek. A héber irodalom kutatói számára Holt-tengeri Tekercsek között fennmaradt bibliai szövegek és kommentárok lehetőséget kínálnak a korai időszakból származó és korábban ismeretlen forrásdokumentumok tanulmányozására. Paleográfiai szakértők a Tekercsek anyagát elemezhetik, valamint a héber írás stílusának fejlődését és változásait. A judaizmus történetének szakértői találtak a gyűjteményben olyan dokumentumokat, melyek új fényben tüntetik fel a jelen judaizmus változatos és heterodox irányzatait, az intertestamentális időszakot tekintve. A keresztény kezdetek tanulmányozói a szövegekben igazolást látnak az apokaliptikus, messianisztikus hangulatnak, melyből a kereszténység kiemelkedett. Mások szerint a Holt-tengeri Tekercsek bepillantást nyújtanak a zsidó kulturális környezetbe, mely a kereszténység hátteréül szolgált, azaz bizonnyal semmi olyasmit nem találunk a Tekercsek tartalmában, mely a korai keresztény időszak személyiségeire vonatkozna.

50 év elteltével is nehéz megmondani, a jövő tudósai miként fogják megítélni a Holt-tengeri Tekercsek jelentőségét. Néhányan mostanság azt hangoztatják, a Tekercsek jelentősége általánosságban jóval szerényebb, mint ahogy azt folyamatosan a nyilvánosság felé jelezték. Meglehetősen kiegyensúlyozott, ám kiábrándító véleményt adott Dr. Eliezer Segal (vallástudományok professzora, Calgary Egyetem) 1994-ben megjelent cikkében, „A Holt-tengeri Tekercsek – hamisak” – címmel:

„Jön valaki, aki megélhetését az ősi zsidó szövegekből kívánja biztosítani, s talán meglepődik néhány olvasó, ha kijelentem, hogy a Holt-tengeri Tekercsek közel sem olyan fontosak, miként azt beállítani próbálják, hatásukat csupán felfújja a média és az érdekelt felek.

A nyilvánosság intenzív érdeklődését a Qumráni Tekercsek iránt meglovagolták, azt a reményt táplálták, hogy a kereszténység kezdeteiről szerezhetnek általuk értékes ismereteket, sőt, forradalmian új bepillantást az eredettel kapcsolatosan. A keresztény tudósok, akik a legnagyobb befolyást gyakorolták a Tekercsek kutatása felett, minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy különböző utalásokat találjanak, parányi töredékeket, melyeket összerakva teológiai kijelentéseket találhatnak az isteni eredetű, illetőleg a szenvedő messiásokra. Még a Qumráni régészeti helyet is úgy írják le, mint egy középkori európai kolostort.

E kétes következtetéseket egyaránt használták a keresztény hagyományok igazolására, de különleges eredetének cáfolatára is. Akárhogy is, a Holt-tengeri Tekercsek rejtélyes világát sikerült átalakítani üzleti tevékenységgé, melynek potenciális piaca jelentős részét a keresztény világ alkotja.

Nem meglepő módon, szinte semmiféle állítólagos keresztény kapcsolatot nem találhatunk az eddig megismert tekercs-töredékeken. Az igazság az, hogy a tekercsek a zsidó irodalom sokszínűségének jellemző mintáját adják, melyet a Második Templom Korszakának kései időszakában hoztak létre, egyaránt jellemezve őket a viszálykodás és az Erec Yisrael zsidó közösségben mutatkozó erjedés. Tipikus zsidó tartalmakat találunk bennük, leginkább a háláchá (általános zsidó törvények) területéről. Zsidó vallási törvények tehát, melyek rendkívül heves vitákat gerjesztettek mára az egymással versengő zsidó szekták között. Ezeket az egyszerű és nyilvánvaló tényeket igen ritkán említik csak meg a Tekercsekkel kapcsolatosan.

A Tekercsek gazdagították tudásunkat a zsidó történelem egy igen összetett időszakáról, habár ezen ismeretek túlnyomó többsége a csupán a szakemberek számára bír jelentőséggel, kifejezetten alapos tudást nyújt a héber nyelv fejlődéséről és a zsidó törvénykezésről, olyan dolgokról, melyek nem kifejezetten a széles nyilvánosság érdeklődési körébe tartoznak.” (JFP 1994. augusztus 25. 9.o. – Interneten is elérhető a cikk)

A Tekercsek népszerűsége befolyással bírt magukra a velük való vizsgálatokra is, főleg azok munkásságára, akik a kutatásokat évtizedeken át irányították, azzal az előfeltételezéssel éltek, hogy a Tekercsekből kiolvasható lesz egyértelműen a kereszténység eredete. Természetesen a Tekercsek és a Qumráni közösség viszonya igen kedvező ösztöndíj-elérési forrást is jelenthet a keresztény alapokon álló tudósok számára. Dr. Theorore H. Gaster (Columbia Egyetem) hangsúly adott ennek a tudományos iránynak 1957-ben megjelent, Holt-tengeri Szövegek című kiadványában, elmagyarázván az olvasóknak, hogy a Holt-tengeri Tekercsek „bemutatnak egy vallási és kulturális környezetet, melyben Keresztelő János teljesítette küldetését, és amelyben Jézus kezdetben nevelődött… és amely környezet vallási elképzelései mintegy magágyként hozzájárultak az Újszövetség megszületésének.” Számos zsidó tudós jogosan nehezményezi ezt a fajta nézőpontot és elfogultságot.

  Miközben sok-sok évet töltöttek a korai keresztény időszak tanulmányozásával a Nag Hammadi szövegek fényében (a másik jelentős ősi kéziratos gyűjtemény, felfedezésére nagyjából párhuzamosan került sor a Holt-tengeri Tekercsekkel), meglehetősen furcsa, hogy a Tekercsek oly jelentős nyilvánosságot kaptak, miközben a Nag Hammadi anyagra oly kevés figyelem fordítódott csak. a felfedezést követő ötven év elmúltával azonban jóval kiegyensúlyozottabb szemlélet kezd kialakulni, a Nag Hammadi Könyvtár egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül, míg a korábban túlságosan felfújt Holt-tengeri Tekercseket jóval moderáltabban kezelik.

Van azonban itt még néhány további tény, mely feltétlen mérlegelést érdemel:

 

1.    A Holt-tengeri Tekercseket Jordániában találták meg. Izraeli kommandósok betörve Jordánia területére, egész egyszerűen elrabolták azokat a hatnapos háború idején a múzeumból. A Holt-tengeri Tekercsek „zsidó hagyománynak” való beállítása ennek a háborús bűncselekménynek egyfajta hazug „igazolását” szolgálja.

2.    A Holt-tengeri Tekercsek anyagában rendszeresen felbukkant az Igazságos Tanító és a Gonosz Főpap alakja, aki végül elveszejti az Igazságos tanítót. Kettejük harca erősen hasonlatos Jézus életének néhány eseményéhez.

3.    A világosság fiainak harca a sötétség fiai ellen ugyancsak több írásban felbukkan. Jézus példabeszédeiben ugyancsak.

4.    Amennyiben Herbert Illig állítása a naptárunkba betoldott 300 évről igaznak bizonyul, és ennek minden valószínűsége megvan, akkor a Holt-tengeri Tekercsek máris átkerülnek Jézus korába és számos mozaik foglalja el pontos helyét.

  

A Nag Hammadi Kódexek

A Nag Hammadi gyűjtemény nagy részének egynél több angol nyelvű fordítása áll rendelkezésre; megadtuk a fordítók nevét az adott szöveg mellett. A „*”-gal jelölt szövegek esetén egynél többet is találhatunk a Nag Hammadi kódexek belül, ezeket együttesen használták fel az egyetlen itt bemutatott fordítás elkészítéséhez,

Az internetes változatok mindegyike némi szerkesztésen, módosításon és kisebb áttekintésen esett át. Akadémikusok esetén érdemes mindig az eredeti, standard nyomtatott kiadási formát használni. A 2007-ben megjelent Nemzetközi Kiadás, Nag Hammadi Szövegek – címmel, a korábbiakhoz képest sokkal pontosabb fordítást kínál, és erősen javasolt használata.

A Nag Hammadi Kódexek digitális felvétele is elérhető az Interneten a Claremont Colleges Digitális Könyvtárban.

 

I. Kódex (A Jung Kódex)

Pál Apostpol imája

Jakab Apokrifonja (Williams fordítás, Cameron fordítás)

Az Igazság Evangéliuma * (Grant fordítás, Attridge & MacRae fordítás)

Értekezés a feltámadásról

A háromoldalú értekezés

 

II. Kódex

János Apokrifonja* (hosszú változat)

Tamás Evangéliuma (Patterson & Meyer fordítás, Lambdin fordítás, Patterson & Robinson Fordítás, Grondin interlinear fordítás)

Fülöp Evangéliuma

Az Arkónok Hüposztaszisza[5]

A lélek exegézise[6]

Tamás, a Versengő könyve

 

III. Kódex

János apokrifonja* (rövid változat)

Az Egyiptomi Evangélium*

Eugnosztosz, az Áldott*

Jézus bölcsessége

A Megváltó párbeszéde

 

IV. Kódex

János Apokrifonja* (hosszú változat)

Az Egyiptomi Evangélium*

 

V. Kódex

Eugnosztosz, az Áldott*

Pál apokalipszise

Jakab (Első) Apokalipszise

Jakab (Második) Apokalipszise

Ádám Apokalipszise

 

VI. Kódex

Péter és a tizenkét apostol cselekedetei

A dörgő hang, tökéletes elme

Iránymutató tanítás

A bennünk rejlő hatalmas erő fogalma

Platón: Köztársaság (588A-589B)

Beszélgetés a nyolcadikról és a kilencedikről

Hálaadó imádság

Aszklépiosz 21-29  

 

VII Kódex

Sém Parafrázisa

A Nagy Seth második értekezése

Péter Apokalipszise