Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NIMRUD

2011.05.16

Oláh Imre

  A Nimrud Hagyomány

 "ŐSI GYÖKÉR" KIADÁSA

BUENOS AIRES

1985



 BEVEZETÉS

Minden  magyar  ember  ismeri  mondavilágunk  egyik  legszebb  hagyományát  -  a
Csodaszarvasról. Erről az ékesen bemutatott szarvas-ünőről, mely anyaszarvas létére csillogó
és  pompás  fényben  ragyogó  agancsot  visel.  Azt  is  tudjuk  róla,  hogy  Ő  vezette  Pannoniába
Hunort és Magort - a hatalmas NIMRUD király fiait.

Erről  a  hatalmas  NIMRUD  királyról  azonban  nekünk  csak  annyit  tanítottak,  amit  a
Biblia

"Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.

Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt,
mint Nimród.

Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sinear földjén."
(Mózes I. 10. 8, 9, 10.)

Annak  ellenére,  hogy  a  Biblia  Hunor  és  Magor  apját  "Sinear"  földjén  nevezi
uralkodónak,  ahol  "birodalma"  volt,  a  magyar  egyházi  és  világi  történelem  tanítói  és  okosai
sohasem  világosítottak  fel  minket  arról,  hogy merre  is  volt  Nimród-Nimrud  ősapánk
birodalma ...

Oláh
érdekességekre. Foglalkozik e könyvében a legrégibb hagyományokkal, melyekből világosan
látszik
melyek birodalmának lakói voltak és a földet is, ahol lakoztak.

Látni fogjuk majd, hogy e hagyományokban Nimrud "két" alakját leljük meg.

Egyik:

másik:
csillagkép sugároz a földre.

E  sorok  írója  arra  kéri  az  olvasót,  hogy  mielőtt  belekezd  e  könyv  olvasásába  -
elmélkedjünk
estén  -  a  ragyogó  égboltra.  Keressük  meg  az  ORION  csillagképét.  Kutató  szemeinket

lenyűgözi az a csodás látvány, amikor felfedezzük, hogy, ez a "hatalmas vadász az úr előtt"
uralja
látjuk, hogy valóban leghatalmasabb ő a csillagvilágban, önkéntelenül feltör minden magyar
szívből
és  leghatalmasabb  csillagképét  és  Nimrud  a  minden  magyarok  ősapja  mondavilágunkban  -
hát
tanítás helyett - jobban elhomályosították, elfeledtették velünk a Nimrud hagyományokat... ?

De,  hogy  mit  jelent  a  népi,  nemzeti  öntudatra  való  nevelésben  ez  a  "Nimrud-
Hagyomány",  azt  világosítsa  meg  egy  érdekes  példa.  A  csillagkép  közepét  "három"  csillag
alkotja. Az asztronómusok ezt az Orion "öv"-ének nevezik, de 1807-ben a Leipzig-i Egyetem
az  "öv"-nek  és  a  hozzátartozó  "kard"-nak új  nevet  adott  és  hivatalosan  "Napóleon”-nak
nevezték. Ugyanezen időben szerkesztett angol csillagá-szati térképeken azonban az "öv" új
neve: NELSON.

Érdekes lenne kikutatni, hogy milyen neveket adott a Nimrud-Orion csillagképnek és
csillagainak

Talán
jó szerencsét mindnyájunknak erre a kutatásra is.

A NIMRUD HAGYOMÁNY KUSITA ÖRÖKSÉGE

Az elmúlt idők folyamán, egy-pár elvétett alkalom kivételével, történészeink eddig igen
kevés gyertyát égettek Nimrud hagyományunk históriája felett. Ennélfogva tehát - amit
talán egy "idült lépéstévesztésnek" is lehetne nevezni - ősi származásunkkal kapcsolatban, a
hivatalos "tudományos álláspont" és a krónikáink "csacska meséi" között, ma már éktelen űr
tátong. Másszóval László Gyula szerint: a jelenlegi "hivatalos álláspont" nemcsak, hogy nem
egyezik krónikáink őstörténeti hagyományaival, hanem "mesének minősítette ez írásokat,
mert
fontolgató gondolatok, előráncigált ideák, szép bőrkötésbe látnak napvilágot, addig a
régiek
védelmére síkra merne szállni.

(Pedig  ősi  mondavilágunk  sajátos  jelképes  nyelvezete,  nyelvemlékeink  és  "pogány"
hithagyományainkból

Márpedig
és  vallásos  kegyelettel  őrzött  Nemzeti  Öntudat.  Tradíciók  elveszitése,  hagyományok
lekicsinylése és a primitív népi gyökértelenség viszont egy nemzet elpusztulásának elsőrendű
feltétele."

Hát  egy  ilyesfajta  elveszített  s  napjainkban  a  tudományos  közvélemény  által
lekicsinylett  ős-nemzettudatról  esik  itt  szó,  ami  valamikor  ősapáink  korában  még  nagyon
is  igaznak  számított,  mert  akkor  sem  boldog  sem  boldogtalan  lélek  nem  kételkedett  benne.
Igen  ám  de  közbe  jött  a  történelmi  szaktudomány  a  maga  "hivatalos  irányelveivel"  és  a
hangyadombot  heggyé,  a  hegyet  pedig  hangyadombbá  vál-toztatta.  A  Hun-magyar  öntudat
ellen folytatott küzdelem során, Gárdonyi Géza szerint:

"A  magyar  történetírásban  Hunfalvinak  Batu  káni  szerepe  volt:  földúlt  és  elégetett
minden
bedobta az Akadémia szemetes ládájába."

Pedig  erre  egyáltalán  semmi  szükség  nem  volt.  Legalább  is  nem  tudományos
alapon.  Mert  eredetünk  felkutatására  elindulva,  csupán  népünk  ezredéves  mondái  és  szájha-
gyományai  által  megőrzött  tradíciót  kell  követnünk,  s  utunk  nem  az  északi  tundrák  ködös
világába,  hanem  az  írott  tör-ténelem  határán  túleső  korszak  idejébe,  a  legendáshírű  Sumir
király,  Nimrud  uralkodásának  a  színhelyére vezet  vissza  bennünket.  És ha ez az  eredettudat
akkor  eleinknek  meg-felelt,  számunkra  nézve  miért  ne  lenne  ma  is  elfogadható?  Különösen
akkor,  mikor  azt  a  napjainkban  újra  felfedezett  hitelese  őstörténelmi  források  ismét
megerősítik.

Ezért  érthetően  nagy  érdeklődést  keltett  otthon,  és  a  magyarok  között  a  világ
minden  táján  az  a  töröknyelvű  "Tarih-i-üngürüsz",  a  magyarok  története  című  ősgesta,
melynek  nagyobb  része  a  895-96  évi  honfoglalásnak  nevezett  nagyjelentőségű  esemény

előzményeit tárja elénk. A krónikáról röviden itt csak annyit, hogy annak az eredeti anyagát
egy  Terdzsuman  Mahmud  magyar  származású  török  tolmács,  Szulejmán  szultán  titkára,
Székesfehérvár 1543. évben történt török kézre kerülése alkalmával mentette meg a tűztől.

Magát  a  krónikát,  már  alaposan  kielemezte  Grandpierre  K.  Endre  a  Kortárs  1979.
évi  decemberi,  a  Korunk  1980.  májusi  és  a  Forrás  1981.  novemberi  számában.  Ezért  az
alábbiakban csak arról esik szó, ami a szóbanforgó ősgesz-tában található Nimrud-hagyomány
történelmi

Történelmünkben,  nyelvünkben,  hagyományainkban,  nemzetünk  gyermekkorának,
annyi emléke van, hogy egyetlen körülöttünk élő más nép sem mutatott fel hozzá hasonlót. És
mégis, mint gyermekek, nem tudunk a való dolgokról, és engedjük, hogy mások elvegyék és
sajátuknak tüntessék fel őket.

Az egészet egybefogja a hun-magyar eredettudat fejlődésének ismertetése. Ez azonban
elképzelhetetlen  a  vizsgált  kört  erősen  befolyásoló  történelmi  tényezők,  és  az  azzal  járó
mitológia

Azért,  hogy  ennek  az  ősi  tradíciónak  az  eredetét  világosan  megértsük,  vissza  kell
vetnünk  egy  pillantást  a  törté-nelem  hajnalára,  arra  a  hesziodi  "aranykorra"  amikor  még  az
emberiség  történelme  csak  mitológiai  rejtélyben  élt  és  annak  benső  értelme  hermetikusan
el  volt  zárva  a  beavatat-lan  hétköznapi  emberek  szemei  elől  s  misztikus  jelentését  csupán  a
hierofántok vagy beavatottak ismerték.

Ezért  először  a  híres  ó-görög  történész,  Hesziodosz  világraszóló  "Theogónia"  című
munkájához  fordulunk,  ahol  az  író,  a  saját  korát  jóval  megelőző  mitológiai  hagyományokat
tárgyalja.  Elbeszélései  szerint  elsőnek,  irdatlan  idővel  ezelőtt,  mikor  még  "ember  sem  élt
a  földön",  csupán  az  istenek:  Cronosz  és  fia,  Zeusz  uralkodott.  Az  író  említést  tesz  egy
rettenetes háborúról, ami kezdetben az istenek és az óriás termetű Titánok között ment végbe,
s  melynek  végső  kimenetele  a  "föld  erőivel"  szemben  az  "égi  birodalom"  győzelmével
végződött.

Ez  időtájt  az  "emberiség"  -  legalábbis  ahogyan  azt  mai  szemmel  értelmezzük  -  még
nem
az istenek, úgymond, olyan rokonszenvet éreztek, hogy "örömmel vigadtak velük együtt egy
asztalnál."

Hasonlóan  a  Biblia  is  korán  megemlíti  őket,  miközben  irdatlan  régiséget  tulajdonít
nekik.  Az  ószövetség  például  már  akkor  beszél  a  kusok,  vagyis  az  ethiópok  földjéről,
mielőtt  még  Isten  az  embert  megteremtette  volna.  Persze  mind  ez  mitológiai  nyelven  és  a
kor  jellegzetes  szellemében  íródott,  ezért  természetesen  ma  is  hasonló  keretek  között  kell
értelmezni.  Mindenesetre  a  további  tájékoztatás  végett,  nyugodtan  elfogadhatjuk,  hogy  a
kusok vagy ethiópok történelme, bármennyire is hézagos vagy meseszerűnek tűnik, de mégis
a maga jellegzetes mitikus formájában, határozottan egy valóban megtörtént történelemelőtti
eseménynek nyilvánítható.

Mielőtt  tovább  mennénk,  talán  vessünk  először  egy  rövid  pillantást  az  ős-kusok
történelemelőtti múltjára, és egyben hosszú vándorlásaik során megtett útirányára.

Az  ókori  történelemben  az  olykor  khamitáknak,  hol  pedig  kusitáknak  nevezett
népfajok  csoportja,  Donelly  állítása  szerint,  nincs  kizárva,  hogy  nem  atlantiszi  eredetű  lett
volna.  Vándorlásaik  során  útirányuk  általában  nyugatról  keletre  haladva,  már  a  régiek  előtt
is  azt  a  benyomást  keltette,  hogy valamikor, emberi emlékezet előtti időkben  Európa atlanti
partvidéken túl virágzó híres plátói civilizációnak voltak a kései hírnökei. Közép-Európában
K.e. a 4. évezred táján tűnnek fel először s a Dunamedencében feltárt régészeti leletekből és
nevük  hátramaradt  emlékeiből  arra  következtetnek,  hogy  mielőtt  Mezopotámiába  érkeztek
volna,  őshazájuk  elsőnek  a  Kárpátmedencében  volt.  Baldwin  J.  D.  ezeket  a  közép-európai
őstelepeseket  "magyar  fajú  népeknek"  tartja.  Majd  honfitársa,  az  angol  Dunbar,  vele
egyetértésben a következőket állítja:

"Vannak  földrajzi  és  ethnologiai  érvek,  melyek  amellett  az  elmélet  mellett  szólnak,
hogy

A  népnek,  amely  ebben  az  országban  Kr.  e.  2500  körül  élt,  a  "Wiro"  nevet  adták.
Arról  van  szó,  hogy  néhány  törzsük  Európából  Ázsiába  vándorolt  és  elérte  Baktriát  (Balkh)
kb. Kr. e. 2000 és 1500 év között."

Őshazájukból  kiindulva,  s  a  Kaukázus  hegyein  átkelve,  útjuknak  egy  szakaszát
először Örményországban, a Kur és az Araxes folyók partján töltötték, ahol ottlétük emlékét
több  helybeli  elnevezés  is  megőrizte.  Innen  aztán  ismét  tovább  indultak,  s  a  nagy  folyamok
mentén haladva, egy részük Mezopotámiába, a bibliai Sineár földjére érkezett, ahol az őslakó
káldok  közé  vegyültek.  A  nagyobbik  részük  innen  a  dél-nyugati  irányban  elterülő  Arábia
partvidékeire,

A  Mezopotámiában  letelepedett  kusokról  Sir  L.  Woolley  a  következőket
írja:  "According to Assyrian Tradition the early people of the land were Subaraeans, whose
country
if they were not actually identical with the Hurri.". . .

Vagyis  asszír  hagyományok  szerint  e  föld  (Mezopotámia)  őslakói  a  Subarok  voltak,
akiknek  országa  Asszíriától  északi  és  északkeleti  irányban  terült  el...  Ezek  a  subarok
valószínűleg  rokonok,  de  inkább  (mondhatnánk)  azonosak  voltak  a  hurritákkal.  És  ezek  a
hurriták
a  shubartu,  suburu  nevekkel  együtt  felváltva  használták.  Nevük  a  további  idők  folyamán
több-féle  változáson  megy  keresztül.  Volt  idő,  amikor  az  hol  Wiro-nak,  hol  Har-nak  írták,
de  leginkább  Harrita,  Hurri  kiejtéssel  olvasták.  Winkler:  "Die Arien in den Urkun­den von
Boghazköi” című munkájában úgy véli, hogy a ma már közismert "Árja" név alakja, épp úgy
mint a "Wiro", közvetlenül a Harri, Hurri névből származott.

Az  árja  név  értelmét  magyarban  az  úr,  nemes  fogalom  adja  vissza.  Ez  tehát  a
magyarázata  annak,  hogy  valamikor  Sinear  földjét  "Az  igazi  urak  országának"  nevezték,
vagyis  kezdetben  az  "Árja"  névszó  használatával  egyes  népek  nem  csak  Nimródtól  való
származásukat, hanem egyben kusita eredetüket is bizonyították.

A  mezopotámiai  őstörténelemnek  közvetlen  az  özönvíz  utáni  időkre  eső  szakaszát  a
kusita

Ugyanis az a gyökeres változás, melyet a kusita honfoglalás idézett elő a mezopotámi
népek  életében,  nemcsak  arra  a  korra  volt  roppant  nagy  kihatással  politikai,  vallástörténeti

és  kulturális  vonatkozásokban,  hanem  azon  kívül  félreismerhetetlenül  rányomta  bélyegét  a
rákövetkező  évezredekre  is.  Ezt  a  történelemformáló  eseményt  a  pogány  íróktól  kezdve  az
egyházatyákig  sokan  megörökítették,  persze  ki-ki  a  maga  módján  s  a  maga  szemszögéből
nézve, korának politikai és valláskörülményeihez igazodva.

Ezek  szerint  tehát  azok  a  Káld-babilóni  ősiséggel  foglalkozó  írásos  emlékek,
melyeket  kútforrásul  az  Ószövetség  is  felhasznált,  Mezopotámiában  kezdetben  csak  két
fajta  népet,  s  ennek  megfelelően  két  hatalmas  kulturszakaszt  tartottak  számon.  Azt  a  régibb
vallásszemléletet,  melyet  az  özönvíz  előtti  népek  hitvilága  képviselt,  a  Holddal  szimbolizált
matriarchális  jellegű,  az  anya-istennőt  s  a  természet  erőit  tisztelő  istenszemléletnek
nevezhetjük.

A  másik,  a  kusokét  pedig  a  NAP-ban  megnyilatkozó  EGYETLEN  ISTEN  erőit  a
tökéletes
kifejező és felismerő világszemléletnek mondhatjuk.

A  kora-mezopotámiai  kulturszakaszt  a  Paskal  krónika  és  Epiphanius  egyházatya
is  két  részre  osztja;  vagyis  a  patriárkák  korára  (patriárkálizmusra)  és  a  szittyák  korára,
scythizmusra.[1]   Azonban az idők folyamán a történészek ezeket a kifejezéseket mindjobban
mellőzték, s napjainkban már alig esik szó arról, hogy valóban mi is a különbség közöt-tük.

A  patriárkák  kora  a  hagyomány  szerint  a  bibliai  Adámtól  a  tíz  özönvíz-előtti
őspatriárka uralkodásának idején át a szumir ZI-UD-LIL-DU-ig, vagyis a bibliai Nóé idejéig
terjedt.  Itt  szem  előtt  kell  tartani  azt  a  "biblikus"  álláspontot,  mely  a  judaizmus  apajogú
felfogása  alapján  nevezi  az  özönvíz  előtti  ősszumir  uralkodókat  "patriárkáknak",  annak
ellenére,  hogy  a  szumir  mitológiai  adatok,  az  "ős-istenanya"  létezését  már  erre  az  időre  is
vonatkoztatják,
szobor került elő.

Az egyházatyák által "patriárkák korának" nevezett időszak a bibliai özönvizet követő
évszázadokban  lezárult.  Így  az  ezt  követő,  vagyis  a  Nóé  unokáinak  az  életével  egybe  eső
időszakot, már Ephiphaniusz "scythizmusnak", vagyis a szkitakorszaknak nevezi.

Maga  a  tudós  Justinius  bizánci  császár  ezt  a  korszakot  így  jellemezte:  "schytharum
gens  antiquissima  semper  habita.  Aegiptiis  antiquiores  semper  visi  schythae."  (Just.  2.  k.  1.
fej.)

(Mindig  a  szkíták  nemzetségét  tartották  a  legrégibbnek.  A  szkítákat  mindig  régibbeknek
tekintették az egyiptomiak-nál.)

Gyermeteg,  vagy  éppen  ellenkezőleg  nagyon  átlátszó  célú  ellenvetés  volna  ezzel
szemben  azt  mondani,  hogy  ennek  a  kijelentésnek  egyedüli  alapja  csak  a  császár  fantáziája
volt.

Nyilván máshonnan, megbízhatónak tartott forrásból vette, ha le merte írni. E mellett
szól,
annak állania kell ma is. Ha tehát kitűnik, hogy a régiek a szittya nevet kezdetben tényleg a
kusokra
kusok népe valamikor a legősibbnek számított.

Josephus  szavával  élve,  "Kham  fiai  közül  Kus  nevének  nem  ártott  az  idő  foga,  mert

az ethiópokat, akik felett ő uralkodott, ők maguk is, de Ázsia minden más népe is, mind a mai
napig

Az  ethiópokról  tudjuk,  hogy  a  régiekkel  szemben  az  egész  emberiség  egyik  legősibb
népének  tartották  magukat.  Azt  állították  magukról,  hogy  közülük  született  az  a  legendás
hírű  Oszirisz,  aki  Ethiópiából  kiindulva  betelepítette  Egyiptomot.  Így  hát  Egyiptom  nekik,
ethiópoknak  köszönheti  egész  civilizációját,  valláskulturájával  együtt.  Hagyományuk  szerint
tőlük  származik  a  szent  áldozatok  és  az  egyházi  pompa  eszméje  is.  Azt  tartották,  hogy
végeredményben  mindketten  ugyanabba  a  népcsaládba  tartoznak,  és  csakugyan  sajátos
nemzeti  mitológiájuk  is  hasonló  volt.[2]  Márpedig  ahol  a  mítosz  -  egy  nemzet  lelkületének
legféltettebb  kincse  -  közös  egy  másik  nép  mítoszával,  ott  ez  az  azonosság  testvéri
kapcsolatoknak a jele.

Az  őskusita  nemzeti  hagyomány  szerint  a  nyugati  kusok  (ethiópok)  első  királya
Amon  (=Hám,  Kám)  patriárka  volt,  akit  Scholin  (Homéros  cimü  munkájában)  "Aethióp-
Zeusnak,  Napégette-Zeusznak"  nevez.  A  szobrászat  jelképesen  olykor  fején  a  tudás  egykori
jelével:  kos-szarvakkal  ábrázolta.  Talán  ő  volt  az  első  nemzetpatriárka,  akit  halála  után
megistenítettek. Neve ezután a ragyogó napnak: Amon-Ra-nak a nevében élt tovább.

Arról pedig, hogy miért lett a kos, Amon jelképe, a hagyomány ezt mondja: "Amikor
Dioniszosz
gyötörte  őket.  Már  éppen  a  szomjhalál  határán  álltak,  amikor  hirtelen  egy  kos  tűnt  fel
előttük.  Az  állat  megjelenését  isteni  jelnek  gondolták,  s  ezért  utána  szegődtek.  És  az  állat
csudák  csudájára  egy  oázis  árnyékában  lévő  hűsvizű  forráshoz  vezette  őket.  Dioniszosz  ezt
úgy  magyarázta,  hogy  a  kos  maga  Zeús-Amon  volt,  s  ezért  hálából  azon  a  helyen,  ahol  a
szomjhaláltól  megmenekültek,  egy  templomot  emeltetett  tiszteletére.  Amon-Zeust  pedig
mint "kost", a "csillagok közé helyezte, és elrendelte, hogy amikor a Nap a Kos csillagképben
áll
égi  jelképét,  a  "Kos"  csillagképet  nevezte  el  "mul-Lu-Hungá-nak",  vagyis  a  Hun-ember
csillagának, az nem volt véletlen.

A
a fia volt (Diodorusz Sic. III. 73). Ő volt a Dioniszoszok sorában az első, aki már életé-ben
olyán
minden  részen  dicsőítették.  Halála  után  mint  apját,  Amont,  a  "KOS-őst",  őt  is  apoheizálták,
és
Dioniszuszt részesítették az isteneknek kijáró tiszteletben. (Herodótos. II. 29.)

Erről  a  korról  mondja  Schiller,  hogy  hajdan,  az  emberiség  aranykorában,  az  istenek
emberek,  az  emberek  meg  istenek  voltak.  Így  kell  tehát  tekinteni  Amonra  és  megistenitett
fiára, Bucchus-ra is. Úgy látszik, hogy az egész gondolat kusita eredetű. De emellett szól, még
az is, hogy az istenek szülőföldjét Homérosz is Ethiópiába a Kusok földjére teszi.

 G.  Higgins  megfigyelése  szerint,  az  isteneket  a  szobrászművészet  valamikor  barna,
olykor  kék,  tehát  minden-képpen  sötét  arcszínnel  ábrázolta.  Ilyen  napégette  barna  arcbőrrel
ábrázolták  Egyiptomban  az  ethióp  Osziriszt.  Később  ezt  a  szokást  átvették  a  görögök  is,  és
a  rómaiakkal  együtt,  napbarnított  arccal  ábrázolták  Jupitert,  Bacchust,  Herkulest,  Apollót  és
Amont.[4]   Mindez  arra  megy vissza,  hogy  a  kus,  másképp  ethióp  nép  barnabőrű,  napégetett
arcszínű  volt.  De  isteni  származásunak  tartották  (vagy  tarthatták)  magukat  az  egyiptomi
fáraók  is,  mikor  név  szerint  Dioniszosztól,  Oszi-risztől,  de  ami  a  mi  szempontunkból

legfontosabb;

Kétségtelen,  hogy  az  emberiség  történetének  ebben  a  szakaszában,  amelyet  most
még  homály  fed,  olyan  királyok  uralkodtak,  mégpedig  örökletesen  a  kezdeti  emberiség
felett,
idők elteltével is tudtak égi szár-mazásukról, s ezért nevezték magukat a királyi ház későbbi
ivadékai
is, amelyből Árpád származott.

A Nap-király első leszármazottja tehát a Felső-Nilus-menti Kusan földjéről származó
Dioniszusz  volt.  Ő  ter-jesztette  el  a  kusok  nevét  napkelettől  napnyugatig,  az  akkor  ismert
egész  világon.  Az  antik  világ  leghíresebb  uralkodói:  Memnon,  Szeszosztrisz,  Dáriusz,
Alexander  és  Cézár,  mind  arra  törekedtek,  hogy  olyan  dicsőségre  tegyenek  szert,  amilyen  a
legendáshírű
tiszteletet,  amelyben  holta  után  a  nagy  kus  hős  részesült,  mert  ő  volt  az  első  ember-isten,
akinek
életét  bemutató  templom-  és  sír-freszkóktól  kezdve  az  athéni  Panthenon  homlokzatáig
mindenütt
kacagánnyal a vállán, hol meg keresztre feszítve görög gemmákon volt látható.

Az  ókor  legnagyobb  költői,  köztük  Ovidius  és  Nonnus,  azon  versengtek,  hogy
melyikük  tudná  szebben  a  nagy  kus  hős  életét  megénekelni.  A  világ  minden  részén  úgy
emlegették,  mint  a  nemzetek  tanítómesterét  és  az  egész  emberiség  jótevőjét.  De  ki  is
érdemelte.  Mert  amerre  járt,  mindenütt  városokat  alapított  és  az  ó-világ  patriárchális
társadalom-szervezetében  szétszórtan  élő  nemzetiségeket  közös  autokratikus  hatalom  alá
szervezte.  Törvényeket  hozott,  elterjesz-tette  a  földművelés  és  a  szőlőtermelés  ismeretét;  és
megtanította őket a megistenített, felszentelt ősök tiszteletére. Hálából aztán az egyiptomiak,
a  görögök,  és  az  indiaiak  is,  saját  hazájuk  szülöttének  vallották.  Ezzel  járt  persze,  hogy  a
föld  különböző  tájain  mindenütt  más-más  néven  ismerték.  Bryant  szerint  mivel  az  emlékét
fenntartó vallási szertartás a kaldeai Ur városából eredt, erre való tekintettel kapta a Pürispros
nevet. (Strabo, 13. k. 932. lap.) A fenti elnevezések, mint az Ur, Pur, Hur, Porus, Poroneus,
tehát mind tűzet, lángot, fényt, isteni fogalmat jelölnek.

Ott van aztán még az a karizmatikus újjászületésre mutató Bimater (kétszer született)
jelző  is,  amivel  Orpheus  himnuszaiban  találkozunk,  ahol  kétszer  születettnek  nevezték  az
újonnan beavatottat.

A beavatottban életre kelő belső isteni­én feltámadásának és az újraszületésnek pedig
egykor a foltos párducbőr­kacagány volt a jele, és a párducbőrt viselő beavatottat innen
Nebrodesznek hívták, s azóta ennek a fogalomnak az emlékét a foltosbőrű­párducot jelölő
Nibru, Nib­ur, nagy Nimru szó őrzi.

A párducbőr-kacagány tehát, mint a beavatottság jele, nem görög eredetű. Bailey
szerint már az egyiptomi misztérium-játékokban is szerepelt, mivel a nagy kusita királynak,
Dioniszusznak a (nubiai) párduc volt a jelképe. A hierogliphákkal (képirással) készült
egyiptomi
különös jelkép már az egyiptomi "Halottak könyvében" is többször előfordul.[5]

Van rá példa, hogy Dioniszuszt mások Jachus (Bacchus) néven is ismerték. Megerősiti
ezt

Dionysos, but more truely be esteemed Bacchus." Vagyis Kusnak, akit mint a napot vagy
Apollót

Mindez
Akit, mint a tűztisztelő mágusok és scythák ősét, ezen kívül még Magógnak, Mah Khusnak,
(Nagy-Khusnak)
those worshippers of fire, the Magi, the father also of those genuine scythae who were stiled
Magog."[6]

Innen ered az a szokás, hogy Kus patriárka leszármazottjait az utókor a kaldeusokkal
azonosnak,  a  "tudás  népének",  a  mágikus  tudományok  őrizőinek,  mágusoknak,  papi
nemzedéknek, a "Nap fiainak" tartotta.

De  vannak  már  régóta  feledésbe  ment  névváltozatok  is,  mint  például  a  görögök
által  használt  Ukkus  vagy  Okkus,  mely  az  őskusok  nyelvén  valamikor  Nagy-Kust  jelentett.
Kaldea  első  uralkodójának,  Evechusnak  a  neve  is  innen  ered.  És  ezt  az  Evekust,  a  görög
történelem  már  a  gigász  Nim-ruddal,  a  Titánok  vezérével  azonosította.  W.  Williams  így
foglalja össze; "Evecush was the original Bacchus or Nimrud. Cedrenus and Sincellus deemed
Evekush
Evekust Nimruddal azonos személynek tartotta.)[7]

De  határozottan  felismerte  ezt  már  más  is.  Így  például  Cory,  aki  szerint  Dioniszusz
asszír istenség volt.[8]   De az "asszír" helyen nekünk itt szumirt kell érteni, úgy ahogyan azt
az emigráció egyik legnagyobb gondolkodója, Padányi Viktor látta, amikor Bacchust szumir
mitológiai személyiségnek könyvelte el.

Az eddig elmondottakhoz (valami-könnyen felismerhető -hiány pótlása végett) hozzá
kell tenni még a következőket; Szinte akaratlanul is felmerül az a kérdés, hogy vajon a Kus
és a Nimrud név nem két külön személyre vonatkozik, hanem egyetlen mitológiai ős emlékét
őrzi-e.
jelentősége, hiszen másutt Kus nem Nimrudnak, hanem Semnek az apja.

H.  P.  Blavatsky  például  állítja,  hogy  "Assyria  was  the  land  of  Nimrud,  from  Nimr-
spotted,  and  Nimrud  was  Ba-chus  with  his  spotted  leopard  skin."  Tehát  Assziriát  Nimrud
földjének nevezték, Nimrud pedig foltos (bőrű)-t jelent, és ő volt a párduc-bőrös Bacchus.[9] 
Minden
még más bizonyítékot is találni erre.

Így tudvalevő, hogy a Planetárium Babilonicum feljegyzései alapján egykor Nimrodot
az  óriásnak  tartott  Orion  csillagképpel  is  azonosították.  P.  Gössmann  ezt  a  nevet  Ni-bu-u-
nak olvasta, de Labat szótára már (szumirul) Nibu-Kusnak tartja, ami magyarul Kus-párducot
jelent.[10]    Ezek  után  joggal  fel  lehet  tenni,  hogy  kezdetben  Kus  neve  mellett  a  Nimrud  szó
csak  jelző  volt,  utalva  Kusnak  ilyen  vagy  olyan  kiemelkedő  tulajdonságára,  vagyis  mint
ahogy W. Williams is magyarázza; "His name, Nebrod, arose from his fawnskin tunic, which
Diodorus  Siculus  terms  Nebris;  hence  Seneca:  Nebride  sacra  precinta."[11]   A  Nimrud  név
ezek  szerint  a  foltosbőrű  kacagány  nevéből  ered,  amit  Diodorus  Siculus  nebrisnek  nevez;
ezért

Később  aztán  a  foltos  párducbőr-kacagány  viselőjének  a  tulajdon  neve  elmaradt,  s
végül csak a Nebrosz, Nibru, Nimrud szó maradt fenn a jelzős összetételből.

 

A  babilóni  királylistán  Nimrud  helyében  Beroszus  egy  Evechusnak  nevezett  király
uralmával  nyitja  meg  a  káld  uralkodók  sorát.  De  Evechus  nevét  is,  mint  a  Nimrudét,
ugyancsak  Kus  nevére  lehet,  sőt  kell  vissza  vezetni.  Ezért  az  eddigi  példák  alapján  láthatni,
hogy a Kus, Bacchus, Evechus sze-mélyneveket egykoron, épp úgy mint a Dioniszosz nevét,
a

Végül
név  egykori  kapcsolatához  vezet  vissza  bennünket.  Mózes  I.  könyvének  16.  részében  arról
van szó, hogy Ábrahámnak a felesége: Szárai nem esett teherbe, és ezért Szárai a gyermekre
vágyó
vers
Hágárt  Ábrahámnál.  Erről  a  versről  a  héber  Targum-irodalomban,  mely  egymás  mellett
tünteti  fel  a  héber  és  a  latin  szöveget,  ezt  lehet  olvasni;  "nec  opus  habeamus  filiis  Hagar,
filiae
semmi
származó

De  azt,  hogy  a  fáraó  Nimrud  "fia",  vagy  leszármazottja,  megerősíti  az  egyiptomi
mitológia  is.  Ismeretes,  hogy  az  egyiptomi  fáraók  a  legendás  hírű  kusita-ős:  Oszirisz
leszárma-zottainak  tartották  magukat,  ugyannyira,  hogy  a  piramis-tekercsek  és  a  Halottak
könyve szerint holta után minden fáraó királyi ősével: a halottak birodalmának főbírájával, a
párducbőrös

Az  ősi  kusita  hagyomány  viszont  Oszirisznak  három  megnyilvánulását  ismerte.  Az
égen  ő  volt  az  emberiség  bírája,  a  mindentlátó  istenség  szeme:  a  Nap.  A  földön  a  nemzet-
ős  Bacchus,  a  halottak  birodalmában  pedig  az  alvilági  istenek  ura,  Szeraphis.  Végül  tehát
így válik eggyé Oszirisz és Bacchus neve Ethiópia szülöttével, Kussal, Bacchussal, illetve a
fáraók

Nimrud  ethióp  származásáról  eddig  még  csak  szórványos  adatok  szóltak.  Ezeket  az
adatokat egy gondos kutató-hazánkfia, páter Szelényi Imre gyűjtötte össze.

"Nimrudnak  történelmi  szerepét  tisztázta  az  újabb  archeológiai  kutatás  és
megállapította;  hogy  Kash-Urban,  Ethiópiában  született,  a  Maguar  hegy  lábánál  és  a  kis
Bakk  pataknál  nevelkedett.  (Cath.  Bibl.  Enc.  786.  old.  Dr.  Stein-müller-  Dr.  Sullavan-  Dr.
Müller,  New  York,  1956  kiadás.)  Egyben  felderítették,  hogy  Nimrud  alapította  a  Vízözön
után  "a  great  empire,  including  the  cities  all  of  them  in  the  land  Shinar,  Ur,  Borsippa,  Tur,
Turan, Arad, Arpadu, Emes, Po-ros-Puli, Erech, Babel, Sur, Bor, Fur, Tokar, Resen, Ninive".
(Cuneiform Parallels to the Old Testament,  Dr.  R.  W.  Rogers,  II.  kiad.  New  York,  1926.)
Adatai szerint: Kash és Sumur is: régi királyok nevei. (196. old.)

Előkerültek  Nimrud-nemzetségének  királyi  táblái  is,  ahol  20  nevet  olvashatunk.
Rawlinson  közölte  e  fontos  történelmi  leletet,  amelyet  35,  No.  1  57.  sorában
olvashatunk:  "Nimrud  törzsei,  mint  Kush-Tasphik,  Ur-Kiek,  Sibi-Tibik,  Pisi-Risek,  Eni-
Elitek,  Pana-Mu,  Tarko-Lara,  Sulu-Mal,  Nassur-Uriek,  Ush-Hittiek,  Ur-Bala,  Thuk-Hamme,
Uri-Unne,  Matari  Bil,  Sani-Pu,  Sala-Manu,  Met-Inti,  Jehu,  Kush-Malak,  Hanno.  A  20
tartomány
által  közölt  Stone  tablet:  in  III.  R.  10.  2.  i.  pp.  78  és  ii,  Plate  15.  még  Khumria  és  Pekáhr
királyokat is említi.

Nimrud  testvérei  között  van  Foth-Fut  is,  aki  Nimrud  hódításai  idején  is  megmaradt
Eritreában. Foth területén, a mai Sudan és Kenya vidékén megtalálni Júr folyót, Súr, Túr, Bor,
Fúr,

Bár  mondani  szokás,  hogy  "nincsennek  csodák",  ennek  ellenére  mégis
elcsodálkoztató,  hogy  Hunor  és  Magyar  szumir  hercegek  királyi  családfája  apjukon,
Nimrudon  keresz-tül  a  hajdani  "Kus"  földjére  vezet  vissza.  S  bár  a  szumir  a  magyarnak
közelebb eső ága, mindenesetre közelebbi mint az ó egyiptomi, de amint eddig láttuk, azzal
is  vannak  közös  szálak.  Mert  ne  feledjük,  hogy  Hommel  a  szumirok  és  az  egyiptomiak
közötti kapcsolatra már régen felhívta a világ figyelmét. Így mi is beszélhetünk - legalább is
mitológiai szemszögből - ó-egyiptomi (Ethióp) kapcsolatról is, mert végeredményben még a
fáraók

 

 

  

 Az  ősemlékezetben  fennmaradt  legendák  és  más  hasonló  természetű  elbeszélések
szerint,  mint  ismertes  a  "Patriárkák"  korát  egy  új  vallásszemlélet  korszaka  az
u.n.  "Schythizmus",  vagyis  a  szittya-kor  követte.[13]  Epiphanius  egyházatya  a  szittya
korszak  kezdetét  közvetlenül  az  özönvíz  idejét  követő  időre,  vagyis  a  Nimrud  vezérlete
alatt  Kaldeában  meghonosodott  kusita  politikai  hatalom  és  kultúra  fellendülésével  egyidejű,
új

A  Biblia  csak  futólagos  említést  tesz  erről  a  nagy  történelmi  eseményről.  Márpedig
a mezopotámiai népek életében, ekkor egy olyan hatalmas méretű és döntő jelentőségű ese-
mény  játszódott  le,  mely  nemcsak  arra  a  korra,  hanem  az  elkövetkező  évezredekre  is,  úgy
vallási, mint politikai szempontból roppant nagy befolyást gyakorolt.

Következetesen  az  új  politikai  és  vallásnézeti  felfogás  következményéinek  folytán
Mezopotámia  politikai  életében  igen  gyökeres  változások  mentek  végbe.  Dr.  Luxender
véleménye szerint:

"A  lelki  hatalom  síkjáról  a  politikai  hatalom  síkjára  tolódik  á  társadalmi  szemlélet,
és  míg  az  előbbi  egy  magasabb  Célra  irányulólag  összefogta  a  városállamocskákat  és
teljesítményeiket  feltransformálta,  addig  az  új  eszme  -  a  politikai  hatalomért  meginduló
verseny - feszültséget vált ki az eddig harmonikusan együttműködő papi és királyi hivatások
között.

Templom  és  királyi  palota  riválisokká  válnak  e  kortól  kezdve,  hatalmas
falakkal  zárkóznak  el  egymástól  és  ha  figyelemmel  kísérjük  a  sumir  történelmet,  annak
felemelkedésében  és  bukásaiban  a  külön  utakon  haladó  papi  rendnek,  városállamok  feletti
diplomáciában  nagy  része  volt,  amíg  Zarathustra  új  vallásalapítása  ki  nem  húzta  alóluk  a
morális alapot."

Az  új  vallásalapítással  kapcsolatos  változásokat,  minden  történelmi  bizonyítékot
szolgáló  alap  nélkül,  egyesek  egy  ekkor  még  egyszerűen  nem  létező  népség  érdemének
tulajdonították.  Márpedig  ez  teljesen  tudománytalan  mesterkedés  volt,  még  akkor  is,  hogy
ha
hagyományok,  az  arab  legendákkal  együtt,  kezdetben  Arábiát  mindig  a  kusok  földjének
tekintették.

Ezen  kívül  a  klasszikus  kor  történelmi  feljegyzéseiből  ítélve  kitűnik,  hogy  Arábia
történelme  egészen  a  prehisztórikus  időkre  néz  vissza,  és  jellegére  nézve  kusita  eredetű.
Nem  hiába,  hogy  ez  időtájt  Arábiát  ősi  nevén  Ethiópiának,  a  kusiták  hazájának  ismerték.  A
leghíresebb nemzetős neve mindenek előtt "Ad" személye volt, akit Thamuddal együtt óriás
termetű embernek, gigásznak tartottak. Itt tűnik fel először, a később Kaldeából ismert Kamar
törzs is, amely egykor dél-Arábia egyik legnevesebb prehisztórikus törzsei közé tartozott.[14] 

A  szóbanforgó  arab  félsziget  legelső  történelemelőtti  ural-kodóját  Sed-Ad-
ben-Ad-nak,  őslakóit  pedig  innen,  a  bibliai  Kám  patriárka  leszármazottjától  Ad-
ról  elnevezve,  "Aditák-nak"  hivták.  A  szumir  hagyományok  által,  a  Folyamközben
élő "sarku=világos" fajtól gyakran megkülönböztetett aditák vagy Adamiták, 12 nemzetséget
számláltak.  Ezek  voltak;  Ad,  Thamád,  Dzsátis,  Amlik,  Umajim,  Abil,  Dzsurhum,  Vabar,
Dzsásm, Antem, Tasm, és Hasem törzsei.[15]

Donnelly  határozottan  állítja,  hogy;  "The  great  Ethiopian  or  Khusite  empire  was  the

empire
Dióniszosz birodalma, Ad birodalma volt. Kinek uralkodása alatt, úgy Egyiptom mint a távoli
India,  az  aditák  fennhatósága  alá  tartozott.[16]   Ezért  nevezték  még  Indiát  is  hajdan:  "Kis-
Ethiópiának."

A  híres  német  theológus  F.  Delitzsch,  Arábia  kusita  őslakóit  igen  nagy  múltúnak
tartja.  Szerinte  a  Kelet-Afrikai  Egyiptomi  kusitáknál,  az  Észak-kelet  Arábiában
letelepedett  "Kes"  törzsek  sokkal  régebbi  eredetre  néznek  vissza.  Kétségtelen,  folytatja,
hogy  dél-Arábia  és  észak-  Afrika  őslakói  égy  tipikusan  egyiptomihoz  hasonló  kultúrával
rendelkeztek.[17] 

De

"Khám,  Nóé  második  fia.  A  bibliai  elbeszélés  szerint  Khámnak  négy  fia  volt:  Kus,
Micrajim,  Put  és  Kanaan.  Kus  alatt  értették  Dél-Arábia  és  Etiopia  népeit,  Micrajim  alatt
Egyiptom,

Ezen  kivül  Neibhur  a  jémeni  törzsek  között  egy  beni--Khusi  törzset  is  ismert,
ugyanakkor Bochart, Khus földjét kizárólag Arábiába helyezte.

    A nyelvtudomány kutatói is hasonló véleményen vannak, mikor a prehisztorikus kusita
Arabia lakóinak nyel-vét egyenesen egy szkita rokonnyelvnek tartják. Így a legrégibb kusita
rovásirást például, a főniciaiak terjesztették el az égei térségben, s a görög félsziget őslakói az
etruskok. De valószinű, hogy az egykor "tűzzel vassal pusztított" ős-magyar rovásírás is ebből
a

Ma
előtt,  Arábiában  éltek.  Sőt  mondhatnánk,  hogy  megjelenésük  még  a  történelemelőtti
mitológiai
uralkodók  ők  voltak.  Erről  az  időről  azonban  az  emberiség  történetét  már  csak  mitikus
elbeszélések  formájából;  legendák,  hősi-énekek  és  mondatöredékek  ködös  emlékezetéből
ismerjük.

Mielőtt  még  tovább  mennénk,  a  kusokról  tudni  kell,  hogy  a  tudósok  már  a  múlt
században  észrevették  a  régiek-nek  azt  a  hibáját,  hogy  ahol  a  forrásokban  a  "kus,  kusita"
névvel  találkoztak,  minden  körültekintés  nélkül  az  afrikai  ethiópokra  gondoltak,  és  a
szövegeket így fordították, figyel-men kívül hagyva, hogy Ázsiában a "kus" szó mást: szkitát,
szittyát  jelent.  A  helyzetet  kellőképpen  tisztázza,  ha  elfogadjuk  az  Encyclopedia  Britannica
álláspontját.  E  szerint  Mózes  1.  könyvének  10.  fejezetében  az  a  8-9.  vers,  ahol  Nimródnak
Kus  nevű  apjáról  van  szó,  máshonnan  eredő  betoldás,  és  ezért  a  7.  vers  Ethiópiára,  a  8.
meg  a  Szumér-földet  magában  foglaló  Káldeára  vonatkozik.  Mindezt  a  további  félreértések
elkerülése  végett;  a  jövőben  is  szem  előtt  kell  tartani,  s  így  Nimrud  és  az  ős-szkiták
mezopotámiai szerepét tisztábban fogjuk majd látni.

De  a  kusiták  mezopotámiai  honfoglalása  mellett  szólott  Korenei  Mózes  örmény
történész
tulajdonította.  Diodorus  Siculus  szerint,  Belus  tényleg  nyugatról,  Ethiópia  felől  érkezett
Kaldeába.[18]   Vagyis  elképzelhetően,  a  kusok  Kelet-Afrikából  elindulva  először  az  Arab
félszigeten keresztül nyugati irányból kiindulva érkeztek a nagy-folyamok vidékére.

Mezopotámia  honfoglalásanak  idevonatkozó  rövid  történetét  a  Gen:  10;  8-12.  része

beszéli el, így:

"Khus  nemzé  Nimródot  is;  ez  kezde  hatalmassá  lenni  a  földön.  Az  ő  birodalmának
kezdete
és épité Ninivét, Rekhoboth városát és Kaláth." stb. Sajnos, a Biblia az előzményekről nem ad
tájékoztatást,

Ma  már  a  modern  szaktudomány  se  vonja  ezt  kétségbe,  így  C.  Kephart  az  említett
eseményt egyenesen hiteles tör-ténelmi adatnak tekinti...

Szerinte:  K.  e.  4000  körül  Nyugat-Turkesztánból  érkező  számottevő  bevándorlás
után...  "about  3800  B.C.  the  Aryan  Akkadians  from  central  Arabia,  under  the  tradi-tional
leadership  of  Nimrud,  conquered  the  northwestern  part  of  Babylonia  and  established
settlement  concerning  Agade."[19]   K.  e.  3800  körül  az  árja  akkádok  Nimrud  vezetése  alatt,
Közép-Arábiából
meg.

Babilónia alatt a Perzsa öböltől a Kaukázusig és a Földközi Tengertől a Káspi tengerig
terjedő "Subaria" értendő.

Fontos  tehát  ismét  leszögezni,  hogy  az  ős-árják=kusiták,  Nimrud  vezetése  alatt
Sineártól  dél-nyugati  irányból  érkeztek  Mezopotámiába,  s  honfoglalásuk  nem  előzte  meg  a
Bibliában  említett  keleti  irányból  érkező  szumir  honfoglalást,  ha,  nem  azt  követte.  Ezért  az
ezt követő mezopotámi őskul-túrában létrejött politikai és vallásszemléleti változásokat ennek
az  első  Arábiából  érkező  (kusita)  invázió  folytán  bekövetkezett  történelmi  eseménynek  kell
tekintenünk.  De  az  akkad-babilóni  ősnyelv  eredetével  kapcsolatos  kutatások  eredményei  is
ugyancsak egy korai ethióp, tehát kusita befolyásról tanúskodnak.

A Biblical Enciklopédia például így ír: "There are strong reasons for deriving the non-
Semitic  primitive  language  of  Babylonia,  variously  called  by  scholars  Cushite  and  Scythic
from an ante-Semitic dialect of Ethiopia". . . vagyis; Komoly érvek vannak arra nézve, hogy
Babilónia  primitiv  nem-semita  nyelvét,  amit  a  szaktudósok  kusita-szkitának  is  neveztek,  a
semita  dialaktust  megelőző,  ethióp  nyelvből  származtas-suk...  mert,  folytatja,  Afrikából  két
külön
Ethiopia...  through  Arabia",  vagyis  a  másik  a  kusita  (bevándorlás),  Ethiópiából,  Arábián
keresz-tül érkezett.[20] 

A  továbbiakat  megvizsgálva  ismét  azt  látjuk,  hogy  az  új  renddel  meghonosodott
kultúra karaktere is kusita eredetet árul el. Így például:

"Új  korjelző  jelenik  meg  az  épitészetben  is:  a  plánkonvex  tégla  alkalmazása
templomok, paloták, falak építésénél, sőt pont északon a sumiroktól teljesen idegen koncepció
-  a  CHAFADJI-i  templom-ovál  jelenik  meg.  Lehet,  hogy  ez  is  az  Arábiából  történt  első
beszüremlés,  vagy  betörés  első  mérföldköve.  Arábia  holt  városaiból,  amiket  a  sivatag
homokja

A  korai  sumir  domborművű  reliefekkel  szemben  most  a  síkvésetű  áldozati
reliefek  jelennek  meg,  mintegy  előfutárai  az  elkövetkezendő  asszír  jellegű  monumentális
sziklareliefeknek."

A  politikai  élet  súlypontja  ettől  az  időponttól  kezdve  "az  eddigi  déli  ERIDU-UR-

URUK  vallási  központokból  északra,  KISH  és  NIPPUR-ba  tolódik  el,  itt  szöknek  az  ég
felé  az  új  hatalmas  2-3  terraszos  Zigguratok,  majd  a  Sumir--Kald  reneszánsz  idején  UJ-
BABYLON-ban  Nabukodonozor  idejében  már  7  lépcsőzettel  kápráztatja  el  a  hivők  seregét,
de

A
Belus,  Jupiter  fia  meghalt,  Nimrud  népével  a  Sineár  mezejére  jött,  ahol  egy  várost  kijelölt
magának
és uralkodott 56 évig, és a toronyt felépítette a hegy magasságáig és nagyságáig."[22]

A fent idézett legendatöredék a Bibliából jól ismert idevonatkozó sorokat egészíti ki,
s  amint  látjuk,  az  események  súlypontja  itt  már  Ethiopia-Kus  földjéről,  a  Sineár  mezejére,
Nimrud  királyságának  a  színhelyére  helyeződik  át,  oda,  ahol  a  Titánok  Nimrud  vezetése
alatt "Jupiter és az istenek ellen" fellázadtak.

A
dinasztiával

J.
uralkodási
Evechussal,
alapították,
Az
Porusnak
Az
berószusi
sorrendtől
kezdeni,

Igen
a  Káldeus  papi  tudományoknak  szentelte,  egyszerűen  tévedett,  amikor  a  Káld  királyok
uralkodási

Persze
hiedelemben, hogy ő nem hibázott. Mert ahogyan az ószövetség írója, az első Káld uralkodót
Nimrudnak  hivja,  akkor  azt  teszi  Beroszus  is,  mikor  a  királylistáján  az  első  helyen  szereplő
uralkodót Evechusnak nevezi.

Most  kérdezhetné  valaki,  hogy  akkor  miért  nem  talál-juk  Nimrud  nevét  a  neki
megfelelő
fel?  Ennek  a  kérdésnek  a  megoldása,  az  elhangzottak  alapján  csakis  úgy  válik  lehetségessé,
ha  elfogadjuk  azt  a  feltevést,  hogy  Evechusnak  és  Nimrudnak  valamikor  egy  és  azonos
személynek

Erre a kérdésre L. Ginzburg, a "Héber legendák" c. munkájában adja meg a választ,
ahol
azonos
munkájában  a  Nimrud  név-re  vonatkozólag;  "nomen  interpretatus  Aethiop."  Tehát  neve
Ethiópnak (Khusnak Evechusnak) értelmezhető.

És  valóban  a  görög  vallás-misztérium  irodalomban,  a  BA-KUST,  (Dioniszuszt)

magasztaló kultikus feliratok között, - a tűztől, fénytől, naptól született jelzők mellett, - még
ott

Így  Syncellusnak  van  tehát  igaza,  amikor  Káldea  első  királyát  Evechust,  Bacchust,
magával a föld első urával, a bibliai "nagy vadásszal" Nimruddal azonosítja, így:

DYNASTY OF CHALDAEAN KINGS.

"The

Of
he reigned at Babylon 6 years and one-third.

2. Chomasbelus ...7½ years. From the foundation 13 years.

3. Porus ....35 years." [25]

Nimrudot-Evechust  ezek  szerint  egy  Komasbelus  nevű  uralkodó  követte  a  trónon,
kinek  nevét  még  eddig  nem  sikerült  felismerni.  Lehetséges,  hogy  itt  arról  a  bizonyos  Bel-
ről  vagy  Belusról  esik  szó,  akit  Babilonban  megistenítettek.  Ugyanis  Syncellus  elnevezéseit
akkád-babilóni örökségnek vehetjük,  hiszen csak a Kr.e.  2. évezred közepe táján olvassák  a
babilóniak  a  KA-DINGIR-RA-KI  jelentésű  "sumir"  ékiratos  szöveget  BAB-IL-LA-NI-nak,
ahol "IL" azonosítva van BÉL-el.

A  királylista  harmadik  tagját,  Porust,  ezek  után  már  sokkal  könnyebb  dolog  lesz
felismerni,  mivel  a  legendákon  kívül  már  a  történelmi  hagyományok  is  megemlékeznek
róla: "Bacchus, kinek apja volt Oceanus, kinek húgától Árkiától született Poroneus, aki a föld
első

Így  tehát  valóban  volt  egy  Poroneus  (Porus)  nevű  király,  aki  egyenesen  Káldea  első
urától  Iachustól  (Bachustól)  származott,  s  kinek  uralkodása  már  a  történelmi  idők  kezdeti
szakaszára  helyezhető.  Maga  Baldwin  például,  nem  mást,  mint  Káldea  egyik  legősibb
uralkodóját, Uruk-ot ismeri fel benne, aki mint ismeretes, hogy templomi feliratain Ur város
alapítójának hívta magát.

Ezzel  az  uralkodóval  kapcsolatban  egy  igen  figyelemre  méltó  adatot  közöl  még
Abul-al-Faradzs,  arab  történész,  "A  dinasztiák  története"  című  művében,  ahol  egy  ősi
arab-kusita  hagyomány  alapján  Porus-Ur,  Cham-Ur  nevét  már  magával  Nimruddal  hozza
kapcsolatba.  "Nimrud  után"  írja,  "elsőnek  a  háromszemű  és  kétszarvú  Samirus  következett
(a trónon)."[27] Lehetséges ezért, hogy Sineár vagy Samara földjén élő népek, ettől a mitikus
királytól  -  Nim-rud  leszármazottjától  -  Samirustól  származtak,  sőt  egyidejűleg  róla  is  lettek
elnevezve.

De Abideus is egyet ért ezzel. Ugyanis szerinte a tornyot (Babilont) valóban óriások,
a
véli, hogy úgy az egyiptomiak mint a babilóniak, ehhez a Samarim néphez tartoztak.[28] Ám
idézhetjük  még  itt  Theopompus  szavait  is  miszerint:  "Hajdan  az  a  hír  járta,  hogy  a  torony
építőit Samaramának s azt az országot ahol felépült, a nép nyelvin Samarimnak nevezték."[29]
 Ez  a  hely  a  későbbi  "samar"  nép  ősi  hazájával  és  a  bibliai  Sineár  földjével,  Káldeával  volt
azonos,  melynek  lakóit  egykoron  Merópoknak  (Su-meropoknak)  hivták,  mert  mint  mondani
szokás: "a nyelvük megzavarodott."[30]

Azonban  ne  feledjük,  hogy  a  Samirus,  Samarim  és  a  Samur  szavak,  a  hangváltozás
szabályai  szerint  gyakran  Chamar  változatban  is  előfordulnak.  Hapedig  elfogadjuk  H.
Rawlinson  véleményét  –  miszerint  "Sin (Magur)...his Babylonian name was Hurki or
Ur ...Hur, the city of moon god Sin also called Kamarini, also the eldest son of Bel­Nimrud."
Vagyis:  Szin  (Magur)  kinek  babilóni  neve  Hurki  vagy  Ur  volt...  Hurt,  Szin  holdisten
városát  Kamarinának,  sőt  ezen  kívül  Bel-Nimrud  legidősebb  fiának  is  hívták,  -   akkor  oda
jutunk,  ahova  Beroszus,  mert  ő  az,  aki  Urt  Porus  néven  említi,  és  ismeretes,  hogy  a  róla
elnevezett „Chamarina, Uria and Chaldea were synonym terms." Tehát Kamarina (Samarina),
Uria

G.  Rawlinson  állítása  szerint  a  mezopotámiai  hagyományok  Amon-kos  fiának,
a  párducfejű  turulmadár  képével  szimbólizált  bibliai  Nimrudnak  két  királyi  utódot
tulajdonítanak.  A  káld-babilóni  istenpantheon  ős-szentháromságának  első  tagja  Bel-Nimrud
volt,
Hur  (Ur)  város  megalapítóját,  Magurt  tartja  az  öregebbiknek,  aki  a  korabeli  feliratokon
nem  egyszer  Nimrud  néven  szerepel,  s  akit  halála  után  az  utókor  Nir-ur-gula,  (Nergal)
vagy  szárnyas  -  oroszlánember  képében  Orion-Arian  néven  apotheizált.  Kutha  városából
az  asszirok  által  Palesztiniában  kitelepitett  samaritánusok  is  Nergált  tisztelték:  Valószínű
az  is,  hogy  Káldea  (kal-du=nagy  fiú)  is  tőle  nyerte  a  nevét.  A  másik  fiút  hol  Ninip-nek,
hol  Turának,  kisebbik  fiúnak  nevezték.  Kétségtelen,  hogy  ő  volt  Ninive  megalapítója.
Jelképe  a  közismert  asszír  szárnyasbika  volt,  s  kezdetben  Asszíriát  róla  Aturának,  Assur
hazájának,  "Nimrud  földjének"  nevezték.  Ezzel  szemben  Sumerföld  J.  Oppert  véleménye
szerint

Mindezeket  egészítsük  még  ki  Prof.  Badiny  legújabb  kutatásainak  eredményeivel,
ismét  kiinduló  pontnak  véve-  a  Samirus  és  Samarim  szavakat,  melyek  alatt  a  régiek,  mint
láttuk, egy Nimrud  utódot, és  egy róla  elnevezett országot  értettek.